Tízszer több SIF-részvényt birtokolhat egy befektető
2005. július 18. 14:20, utolsó frissítés: 22:10
Több éve tart a vita, hogy milyen mértékben emeljék meg az eredetileg magántulajdon-alapként létrejött, jelenleg a tőzsdén jegyzett SIF befektetési társaságoknál az egy személy által birtokolható részvényarányt. Ezt jelenleg a jogszabályok az alaptőke 0,1 százalékában limitálták.
A korábbi, öt százalékra vonatkozó javaslat nagy vihart kavart a szenátusban, így a kormány úgy döntött, hogy egy százalékra emeli ezt az értéket. A törvényjavaslatot júniusban a szenátus elfogadta és a képviselőháznak is meg kell vitatnia.
A folyamat felgyorsítása érdekében a kormány mégis azt az utat választotta, hogy sürgősségi kormányrendeletben rendezi a kérdést. A Pénzügyminisztérium által előterjesztett tervezetet a kormány elfogadta és a rendelet a Hivatalos Közlönyben való megjelentetés után három nappal lép hatályba. Ezután a befektetési társaságoknak 30 nap áll rendelkezésre, hogy alapszabályzataikat a rendeletnek megfelelően módosítsák.
A Bukaresti Értéktőzsdén már a múlt hét második felében kiszivárgott a tervezett intézkedés, ugyanis a SIF-részvények csütörtökön és pénteken újra napi 3-4 százalékkal drágulni kezdtek. (privatprofit.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak