Árvízhelyzet: ENSZ-támogatás Romániának
2005. július 19. 12:30, utolsó frissítés: 12:30
Az ENSZ Fejlesztési Programja 14 motoros gumicsónakot adományozott Romániának, amelyeket a legrövidebb időn belül elküldenek az árvízkárosult megyéknek, és intézkedik annak érdekében, hogy a szervezet jelentős összeggel támogassa a katasztrófa-elhárítási erőfeszítéseket.
Mizsei Kálmán, az ENSZ Fejlesztési Programjának Európáért és FÁK-államokért felelős igazgatója hétfőn tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a 130.000 dolláros támogatás mellett sikerült megszereznie az ENSZ "elvi beleegyezését", hogy Románia további 100.000 dollárt kapjon, amelyet felszerelésekre költhet. Mizsei elmondta, "az ENSZ szerény anyagi segítségével" a román kormányt támogatja, hogy közbelépjen a nehéz helyzetben levők érdekében. (népújság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak