Árvízhelyzet: a folyók hozama nagyobb volt, mint 1970-ben
2005. július 19. 13:33, utolsó frissítés: 13:49
Huszonegyre nőtt a múlt heti árvizek áldozatainak száma – jelentették be a országos katasztrófa-elhárítási bizottság tegnapi ülése után. Az utolsó hivatalos jelentés szerint mintegy 700 ház dőlt romba Moldva-szerte, kétezer pedig súlyosan megrongálódott. A Vrancea megyei Vadu Rosca településen, ahol 2-3 méteres volt a víz néhány nappal ezelőtt, a lakosság nagyobb része, körülbelül ezer ember szinte nincstelenné vált.
Galati megyében néhány települést csak földúton lehet megközelíteni. A víz még elfedi az országutat, a mezőt a Szeret partján. A folyó bár apad, estére Branistea községnél átbukott a falusiak által emelt utolsó homokzsákos gáton és elöntötte a közeli házakat.
Bákó megyében a legnagyobb gondot az ivóvíz hiánya jelenti. Kedden állítja fel Targu Ocnában a magyar katasztrófavédelmi csoport a víztisztító berendezést. Szintén Bákó megyébe érkezett egy kamionnal a Magyar Vöröskereszt 15 millió forintos segélyadománya, és a világtól elzárt Agas és Asau községbe próbálja eljutni a segélyt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója. Székelyudvarhelyen egymilliárd lej, mintegy 7 millió forint értékben csomagolják a tartós élelmiszert, a tisztítószereket az árvízkárosultaknak.
A román környezetvédelmi minisztérium adatai szerint a mostani árvíz hevesebb volt, mint az 1970-es: a folyók átlaghozama 50 százalékkal volt nagyobb.
Az Európai Bizottság hajlandó az előcsatlakozási alapból pénzt utalni Romániának az árvíz sújtotta vidékek újjáépítésére. Az Unió kész segíteni egy új árvízvédelmi rendszer kiépítésében is a 2007-ben csatlakozó államban – áll az unió soros elnöki tisztét betöltő Nagy-Britannia bukaresti nagykövetségének közleményében. (magyar rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak