Nehezebben utazhatunk az EU-ba
2005. július 20. 13:15, utolsó frissítés: 13:49
Az Európai Unióba utazó román állampolgárok még az eddigi feltételek szerint léphetnek ki az országból, mindaddig, míg érvénybe nem lépnek a kormány által nemrég elfogadott módosító rendelet előírásai.
A kabinet legutóbbi ülésén rendelettel módosította a 2001-ben elfogadott kilépési feltételrendszert. Eszerint azoknak, akik magáncélból utaznak az Európai Unióba, a jelenleg megkövetelthez képest újabb igazoló iratokat kell bemutatniuk útjuk céljáról és az unió területén való tartózkodásuk körülményeiről. A kormányközlemény szerint a belügyminiszteri rendelet kibocsátásáig még a régi feltételrendszer érvényes.
A kormányrendelet értelmében ugyanakkor azoknak a román állampolgároknak is fel kell mutatniuk a legkevesebb 500 eurónak megfelelő összeget, akik meghívóval rendelkeznek. Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök hétfőn, Brüsszelben azzal indokolta az intézkedést, hogy egyes schengeni országok aggodalmukat fejezték ki a Romániából érkező, illegálisan ott tartózkodó állampolgárok miatt. (kolozsvári rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak