Elszigetelt marad a Szent Anna-tó
2005. július 20. 13:31, utolsó frissítés: 13:31Egyelőre nem tudjuk megnyitni a közlekedést a 113-as megyei úton a Szent Anna-tó felé – nyilatkozta Vajda Lajos. A Kovászna megyei Tanács alelnöke a Mix Fm rádió híradójának kifejtette, képtelenek megnyitni az utat, ugyanis az állaga nagyon rossz. Elmondása szerint nagyobb munkálat szükséges a földcsuszamlás következtében keletkezett szakadék feljavítására, de jelen pillanatban nem rendelkeznek kellő pénzalappal. Az útszakasz rehabilitálása legkevesebb 10 milliárd lejbe fog kerülni. (mixfm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak