A PD is készül a kormányátalakításra
2005. július 25. 12:35, utolsó frissítés: 12:35
A Demokrata Párt miniszterei jól teljesítenek, de valamennyiük tevékenységét mérlegelni fogják – jelentette ki Emil Boc pártelnök. A politikus ilyen értelemben javaslatot tesz a párt Országos Állandó Bizottságának. A döntés a kabinet tagjainak önértékelésén és tervein alapszik majd.
Boc azt is jelezte: kormányátalakítás esetén az említett értékelésekből kiindulva tárgyalnak Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnökkel. A kormányfő egy múlt heti televíziós műsorban jelezte: lehet hogy kormányátalakítást javasol, miután bemutatja kabinetje eddigi tevékenységének mérlegét. (kolozsvári rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak