Takarít a belügyminisztérium
2002. április 08. 14:39, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47A Legfelső Nemzetvédelmi Tanács (CSAT) múlt hét végi ülésén úgy döntött, hogy a belügyminisztériumot és a titkosszolgálatokat még a NATO prágai csúcsértekezlete előtt meg kell tisztítani a volt Securitate-tagoktól. Ioan Talpes tábornok, a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó elnöki tanácsos a sajtónak elmondta, hogy a NATO nem közölt konkrét neveket tartalmazó listát az érintett személyekre vonatkozóan, ezért minden intézménynek saját listát kell összeállítania azokról, akik ezután hozzáférhetnek a titkos NATO-iratokhoz. A listákat az Országos Biztonsági Ügynökékség (ANS) ellenőrzi majd annak a döntésnek a figyelembe vételével, amely szerint minden olyan ügynök, aki együttműködött a KGB-vel vagy a politikai rendőrséggel, illetve NATO-tag országok elleni kémkedéssel foglalkozott, a továbbiakban nem dolgozat olyan belügyi intézményben, amely NATO-dokumentum hozzáféréssel rendelkezik. (ez)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak