1,1 milliárd eurós az árvízkár Moldvában
2005. július 28. 11:01, utolsó frissítés: 11:01
Az árvizek 1,1 milliárd eurónak megfelelő károkat okoztak Moldvában. A közszolgálati tévé, a TVR1 Élőben az életért című zenés adakozó műsorában a népszerű muzsikusok mellett maga a kormányfő is megjelent, felajánlva egy havi fizetését a szerencsétlenül járt emberek megsegítésére.
A külügyminiszter ugyanebben a műsorban bejelentette, hogy nemzetközi gyűjtést szerveznek a katasztrófa-sújtotta térség bajainak enyhítésére. (radio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak