Kölcsönös "megnemtámadás" – így látja az RMDSZ-Fidesz tárgyalásokat a HVG
2005. július 28. 13:06, utolsó frissítés: 13:06
A fideszes politikusok "megbocsátottak" egykori pártfogoltjaikat, Tőkés Lászlót és híveit ért sérelmekért, s hajlandóak voltak kibékülni Markóval – így látja a budapesti, majd tusnádfürdői RMDSZ-Fidesz tárgyalásokat a HVG.
A hírmagazin kommentárja szerint "paradox módon e kapcsolat javulása leginkább a magyar szocialistáknak köszönhető, akik a 2002-es választási győzelmük után velük szorosan együttműködő Markót elidegenítették maguktól a kettős állampolgárság ellen folytatott akcióikkal."
A lap emlékeztet arra, hogy a két pártelnök már a tavalyi állampolgársági kampány idején találkozott, de úgy látszik, ellentéteiket csak mostanra tudták félretenni annyira, hogy megállapodjanak a pártjaik közötti szorosabb kapcsolatról.
Markó Budapesten arra kapott ígéretet, hogy az esetleges őszi előrehozott romániai választáson a Fidesz-MPSZ nem támogatja az RMDSZ erdélyi magyar ellenfeleit, és nem is lép fel a Markó-vonal ellen. Cserébe az RMDSZ nyitottabb politizálást ígért.
A tusnádfürdői tárgyalások eredménye, hogy a Fidesz elérte, hogy "a legnagyobb határon túli magyar párt ne forduljon ellene a jövő évi választási kampány idején" – értékel a hírmagazin eheti száma. (hvg.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak