Éhségsztrájkol egy kökösi férfi a gyógyszermizéria miatt
2005. július 29. 16:05, utolsó frissítés: 16:05
Ha nem oldódik meg az ártámogatott- és díjmentes gyógyszerek válsága, folytatni fogom a tiltakozást– jelentette be Nagy Attila. A kökösi férfi szerda reggel óta folytat éhségsztrájkot. Közlése szerint két nap éhezés után – ezalatt csak vizet ivott –, egészségi állapota aránylag jó, kicsit szédül, vérnyomása megnőtt, de ezen kívül közérzete elfogadható.
A férfi azért döntött a tiltakozás mellett, mert fel akarja hívni a figyelmet a hazai egészségügy válságos állapotára. Nagy aláhúzta, abban az esetben, ha augusztus 22-ig a gyógyszerkrízis nem oldódik meg, újra éhségsztrájkot hirdet, de akkor öt napon át fogja elutasítani az ételt. (mix fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak