Băsescu: váratlan látogatás a kormánypalotában
2005. augusztus 01. 13:48, utolsó frissítés: 15:48
Váratlan fordulatot vett a A PNL-PD pártszövetség egyeztető tárgyalása a kormány székhelyén, ugyanis a Victoria-palotában megjelent Băsescu államfő, anélkül, hogy látogatását előre bejelentette volna.
A napirenden eredetileg az szerepelt, hogy miként lehetne leváltani a képviselőház és a szenátus ellenzéki elnökeit, vagyis Andrian Năstaset és Nicolae Văcăroiut. Emellett a PD ügyvezetője tegnap úgy nyilatkozott: pártja ragaszkodik az előrehozott választásokhoz, és ezt ma, ezen az ülésen szándékszik bejelenteni.
Băsescu hivatalosan az Országos Csatlakozási Tanács szintén a Victoria-palotába szervezett ülésén jelent meg. (realitatea tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak