Az MPSZ reagál, de nem válaszol Borbély bírálatára
2005. augusztus 02. 13:05, utolsó frissítés: 13:08
“Úgy gondoljuk, elvárható, hogy a Székelyföldet érintő kérdésekben a két erdélyi magyar párt egymás oldalán álljon, egymást erõsítse a bukaresti hatalom ellenében.
Ennek szellemében fogalmaztunk meg egy olyan kritikát, amit az RMDSZ vezetői arra használhattak volna fel, hogy több támogatást csikarjanak ki a kormánytól a székelyföldi árvízkárosultak számára. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy e helyett a miniszter úr a kormány oldalára áll, s a mundér becsületét védi.
Ezúton is felkérjük őt, illetve az RMDSZ országos vezetőségét, hogy az ilyen félreértéseket elkerülendõ fogadják el a Magyar Polgári Szövetség által egy évvel ezelõtt felajánlott együttműködést, s kezdődjenek minél hamarabb rendszeres konzultációk a két párt vezetői között.” – áll egy Vadász Szatmári István által szignált, szerkesztőségünkbe juttatott közleményben.
Mint arról korábban beszámoltunk, egy marosvásárhelyi nyilvános beszélgetés keretében Borbély László építésügyi miniszter erősen bírálta az MPSZ gyergyói szervezetét, amiért olyan körülmények között viselkedett harsány ellenmzékként, mikor 100 milliárd lejes segélyt adott a kormány Hargita és Kovászna árvízsújtotta vidékeinek konszolidálására. (Az előzmények itt olvashatók.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak