A PD-nek elege van a konzervatívokból
2005. augusztus 05. 14:14, utolsó frissítés: 14:14
A D.A. Szövetség nem hajlandó többé semmilyen kompromisszumra a Konzervatív Párttal, ennek "kétszínű magatartása" miatt – jelentette ki a PD alelnöke, Ioan Oltean. A Demokrata Párt nyilvánosan felkérte a Konzervativ Pártot, határozza meg álláspontját. Ioan Oltean szerint a konzervatívoknak el kell dönteniük, hogy a Szövetséget támogatják, vagy Adrian Nastaset.
Arra, hogy miként lehet a Konzervatív Pártot kitenni a kormányból előrehozott választások nélkül, a demokrata párti politikus tudja a megoldást: meneszteni kell minisztereiket, és kisebbségi kormányt kell alakítani. Ha így sem tudnak kormányozni, előrehozott választásokat kell tartani – mondta Oltean. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak