Kivizsgálják az udvarhelyi ANL-lakások bérlőit
2005. augusztus 09. 11:22, utolsó frissítés: 11:22
A székelyudvarhelyi ANL-lakások valamennyi bérlőjét felkeresi az a városi tanácsosokból álló szakbizottság, melynek feladata megállapítani, hogy a jelenlegi bérlők valóban jogosan laknak-e az ifjúsági lakásokban – írja a Hargita Népe. A kivizsgálás szükségessége már korábban megfogalmazódott, és a városi tanács legutóbbi ülésén döntöttek erről. A négytagú vizsgálóbizottságban három RMDSZ-es, Benedek Árpád Csaba, Csáki Jenő és Magyari Dénes, valamint egy AP-s tanácsos, Marosi György kapott helyet. A 156 lakrész bérlőit e hónap közepétől ellenőrzik az önkormányzati képviselők.
Az intézkedést az tette indokolttá, hogy az elmúlt időszakban több lakás is megürült, melyet más személyek kaptak meg. Benedek Árpád Csaba tanácsos levélben kérte a polgármesteri hivatalt, hogy tisztázza a helyzetet, Szász Jenő polgármester pedig megerősítette, hogy a megürült lakásokat valóban továbbadták a két évvel ezelőtt elbírált igénylési listán szereplő személyeknek. Ez azonban a tanács, illetve a lakások szétosztását felügyelő csereháti szakbizottság tudta nélkül történt.
Az ügy kivizsgálását azért is szükségszerűnek tartják, mert a két év alatt többek esetében változhatott a helyzet, mely alapján annak idején pontozott a bizottság. Ugyanakkor a csereháti bérlők egy része is szorgalmazta a kivizsgálást, elégedetlenségüket főként az váltotta ki, hogy míg esetenként nagycsaládosoknak mindössze egy garzon jutott, addig több egyedülálló személy kétszobás lakást birtokolhat. (hargita népe)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak