Intézkedéscsomaggal rukkoltak elő a konzervatívok
2005. augusztus 09. 13:18, utolsó frissítés: 13:18
A Konzervatív Párt (PC) hétfői közleménye szerint a párt képviselői levelet küldtek a koalíció országos vezetőtanácsának, amelyben megfogalmazzák kéréseiket. A dokumentum értelmében a konzervatívok kérik, hogy a koalíció vezetőségének szerdai ülésén vitassanak meg egy intézkedéscsomagot, amely szerintük alapvető fontossággal bír a romániai társadalom számára.
A PC egyik kérése egy törvénytervezettel kapcsolatos, amely lehetővé tenné a törvényesen megindokolhatatlan vagyonok származásának ellenőrzését. A kezdeményezést benyújtották a szenátusban, a törvényhozó tanács pedig jóváhagyta. Egy másik kérés az alaptermékek hozzáadott értékadójának (TVA) eltörlésével kapcsolatos. "Az intézkedés társadalmi méltányosságot biztosítana, tekintettel arra, hogy a héa általános szinten 3%-kal emelkedhet" – áll a közleményben.
A Konzervatív Párt azt is kéri, hogy a kormánykoalíció vitasson meg egy törvénytervezetet a helyhatósági választási törvény módosítására és kiegészítésére. A PC szerint a parlamentben már benyújtott tervezet kimondja, hogy a románoknak legyen egy képviselőjük a helyi tanácsban azokon a településeken, ahol kisebbségben vannak. A konzervatívok azt is szorgalmazzák, hogy fogadjanak el egy törvénycsomagot a hazai tőke támogatásával kapcsolatban.
A part kéri az intézkedéscsomag megvitatását, ennek fejében hajlandó támogatni bármilyen demokratikus kezdeményezést, amely a politikai stabilitást szolgálja. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak