2006-ig uninominális szavazást akar Boc
2005. augusztus 15. 14:43, utolsó frissítés: 14:43
A Demokrata Párt elnöke úgy véli: legkésőbb 2006-ig meg kell valósítani a romániai politikai osztály reformját. Emil Boc javasolni fogja az alakulat Országos Állandó Bizottságának, hogy dolgozzanak ki törvénytervezetet a név szerinti szavazás bevezetésével, illetve a politikai vándorlás tiltásával kapcsolatban.
A tervezet értelmében az egyéni választókörzeti módszert elsősorban a helyhatósági választásokon alkalmaznák: a tanácsosok számának megfelelő körzetekre osztanák a települést, minden körzet egy-egy képviselőt juttathatna a testületbe. Ez azért lenne jó – érvel a polgármester –, mert az így megválasztott tanácsos közvetlenül felelne tevékenységéért, mindazért, amit a választókörzete érdekében tesz.
Emil Boc elmondta: az uninominális választást a parlamenti választások esetében is alkalmazná, de tisztában van vele, hogy nem nyerheti el a koalíciós partnerek támogatását. Egyrészt azért, mert ezzel nagyon megnövekednének a választással kapcsolatos költségek, másrészt, mert egyesek úgy vélik: így a parlamentben nem alakulhatnak ki stabil erőviszonyok. Ezért a PD elnöke csak a szenátus esetében ragaszkodik az eljárás módosításához, a képviselőház esetében maradna az eddigi listás szavazás.
Arra a kérdésre, hogy a név szerinti szavazás miként biztosítaná a nemzeti kisebbségek megfelelő helyi és országos képviseletét, a politikus így válaszolt: a választási körzetek „újrarajzolásával" meg lehetne oldani az illető kisebbség részarányának megfelelő számú tanácsos, illetve szenátor bejuttatását. (szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak