Negyedévenként drágulnak majd a vonatjegyek
2005. augusztus 16. 16:16, utolsó frissítés: 16:18
Szeptembertől kezdődően a vonatjegyek negyedévenként 5-7%-kal drágulnak, ennek megfelelően 2007 decemberéig a drágítás összértéke eléri az 50-60%-ot.
Az intézkedést a közlekedési és a pénzügyminisztérium javasolta az állami vasútvállalat hosszú távú stratégiáját kidolgozó tervezetében, melyet a kormány nemrég jóváhagyott. A szaktárca szerint az új, fokozatos tarifanövelési rendszer a vasút krízisének elkerülését célozza, és lehetővé tenné a hosszú távú tervezést.
Ami a jelenlegi, személy-, gyors-, sebes- és intercity vonatokra épülő struktúrát illeti, ezt 2005-2010 között fokozatosan felváltja egy új: intercity, interregionális, regionális és éjszakai vonatok közlekednek majd. (realitatatea.tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak