2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nem zárják be az Azomurest, ha a szakszervezet lemond a béremelésről

2005. augusztus 16. 18:19, utolsó frissítés: 18:20

Négyórás tárgyalás után a tegnap az Azomures vezetősége, valamint a gazdasági minisztérium és az országos privatizációs hatóság (AVAS) képviselői úgy döntöttek, nem zárják be a vállalatot, amennyiben a vegyipari kombinát alkalmazottai lemondanak a 9,5%-kos béremelési követeléseikről. Az AVAS posztprivatizációért felelős alelnöke ma vagy holnap tárgyal a szakszervezeti vezetőkkel, hogy megismerjék a másik fél álláspontját.


Gyerkó László, az AVAS alelnöke a Krónikának elmondta, az Azomures megmentésének ez az egyetlen lehetősége, és bár az iparág kollektív munkaszerződése előírja a fizetésemelést, a vállalt vezetősége szerint a marosvásárhelyi kombinát alkalmazottainak havi bére már így is jóval meghaladja az azonos iparágban dolgozókét. A találkozón a vállalat főrészvényese vállalta, az év végi nyereségből részarányos osztalékot jutatta az alkalmazottaknak.

Válaszként Mária Dăndărău szakszervezeti vezető kijelentette, nem hajlandó a kompromisszumra olyan körülmények között, hogy az alkalmazottak 67%-a ragaszkodik a béremeléshez. Mint mondta, elképesztőnek tartja, hogy a vállalat vezetősége azért ment Bukarestbe tárgyalni, hogy az állam a gyár megmentése érdekében csökkentse gázárat, és a béremelés lemondásának ötletével tér vissza.

Közben a Maros megyei tanács is meghúzta a vészharangot, és a kormány segítségét kéri. Emil Groza, a tanács alelnöke szerint bár a kombinát bezárása környezetvédelmi szempontból kívánatos lenne, 3000 ember elbocsátása megyei szintű recessziót okozna. Véleménye szerint közvetve Marosvásárhely lakosságának 20, illetve a megye lakóinak több mint 6%-át érintené negatívan az intézkedés. (krónika/adevarul)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS