Dávid Ibolya és Markó Székelyszentistvánon ünnepelt
2005. augusztus 22. 11:59, utolsó frissítés: 11:59
Dávid Ibolya, az MDF elnöke Markó Bélával, az RMDSZ elnökével együtt vett részt Hármasfalu székelyszentistváni református templomában az ünnepi ökumenikus istentiszteleten. “Szükségét éreztem, hogy itt legyek Erdélyben, Székelyszentistvánon a nemzet legrégibb ünnepén. Fontos ez, hogy jelét adjuk a nemzeti együvé tartozásnak, főként december 5-e után” – mondta Dávid Ibolya ünnepi beszédében.
Kifejtette: Szent István szerette Erdélyt, ide mindig olyan vezéreket nevezett ki, akik szeretni tudták, össze tudták békíteni a besenyőket a székelyekkel, mai értelemben autonómiát adott Erdélynek. Dávid Ibolya szerint az MDF-re és rá mindig lehet számítani annak megválaszolására, hogy milyen nemzetstratégia kell, és milyen közjogi kapcsolatot kell kialakítani a magyar nemzetrészek között.
Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta: még vannak lelki, szellemi határok az anyaországi magyarok és a határon túliak között. Ezeket le kell bontani. Együtt akar az erdélyi magyarság lenni az olyan politikusokkal, mint Dávid Ibolya, aki őszintén képviseli az együvé tartozás eszméjét, politikai megfontolás nélkül. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak