A kórháztörvény-tervezet ellen tiltakoznak a rektorok
2005. augusztus 24. 16:50, utolsó frissítés: 16:50
Tegnap a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége látta vendégül az ország közismert orvosi egyetemeinek (Bukarest, Kolozsvár, Craiova, Iasi ) rektorait. A megbeszélésen részt vett Sorin Oprescu PSD-szenátor, a még érvényben levő kórháztörvény egyik megalkotója, Dan Sabau, a szenátus egészségügyi bizottságának a vezetője, valamint Székely Ervin, az egészségügyi tárca államtitkára. A megbeszélés tárgyát az új kórháztörvény-tervezet képezte, amelyet a 2003. évi 270-es jogszabály módosítására dolgoztak ki.
Szerintük új jogszabály csak bonyolítja a rendszer gazdasági válságát azzal, hogy válságba sodorja a hagyományos orvosképzést is. A tanácskozáson arra a következtetésre jutottak, hogy a törvénytervezet megalkotói nem vették figyelembe az egészségüggyel kapcsolatos alaptörvényeket sem, ami ellentmondásokhoz vezethet. A nyílt levél függelékében valamennyi jelen levő rektor kifejti a törvénytervezet egyéb előírásaival kapcsolatos véleményét.
Sorin Oprescu szenátor elmondta a Népújságnak, hogy a törvény javítható, de a módosítások célja a haladás kellene legyen. A jelenlegi tervezet viszont nem vesz tudomást az egyetemekről, az egyetemi tanárok pedig délután kellene dolgozzanak, amit elfogadhatatlannak nevezett. Ugyanakkor kifejtette, hogy a képviselőkben lesz annyi tisztánlátás, hogy a jó irányba módosítják a sok vitát kavaró jogszabály-tervezetet.
Az ülésen jelen levő Székely Ervin államtitkár kijelentette: a konkrét javaslatokat továbbítja a minisztériumnak, hogy olyan kompromisszumos megoldást találjanak, amely kiküszöböli a túlzásokat, ugyanakkor lehetővé teszi az egészségügyi menedzsereknek, hogy kórházat vezessenek.
A kórháztörvény-tervezet egy ideje megtalálható volt az egészségügyi minisztérium honlapján, de az új szakminiszter, Eugen Nicolaescu ma elrendelte, hogy vegyék le onnan. (népújság/mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak