Testi fenyítést alkalmazott az ortodox kolostorfőnök?
2005. szeptember 06. 13:10, utolsó frissítés: 13:11
A Kolozs megyei Rasca kolostort és főnökét, Siluan apátot, az intézményből távozó Alina nővér jelentette fel a rendőrségen. Az apát eszerint katonás fegyelmet követelt, a betegeket munkára zavarta, a feljelentő egyik társát, Cristina nővért egy apró vétség miatt ököllel verte, majd véresre rugdosta, hogy az két hétig fel sem tudott kelni az ágyból – orvost azonban nem hívhattak hozzá. A bántalmazott később megszökött, egy ideig a falubeliek bújtatták, aztán eltűnt. A feljelentő nővér elmondta még, hogy az apát éjszakára rendszeresen bevitt magához egy-egy nővért és gyakran részegeskedett.
A kínzások és az elviselhetetlen körülményektől végül elmenekülő nővér kipakolt a Curentul című napilapnak is. Az apát a lapnak azt mondta, hogy Crsitina és Alina is fegyelmezetlenek voltak és ezért gyakran részesültek „lelki fenyítésben”, azt viszont tagadta, hogy bárkit megütött volna. Bartolomeu Anania, feleki, kolozsi érseket felháborodott hívek értesítették az ügyről, ő pedig azonnali vizsgálatot rendelt el. (hvg)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak