Használhatatlanok a SRI-jelentések
2005. szeptember 14. 14:11, utolsó frissítés: 14:11
Semmire se jók azok a jelentések, amelyeket a román titkosszolgálat az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek (PNA) továbbít – jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Daniel Morar ügyész, akit nemrég neveztek ki az Országos Korrupcióellenes Ügyészség élére. Morar szerint a jelentéseknek több mint háromnegyede alaptalan és használhatatlan. A közlések olykor tartalmaznak ugyan tényeket, de hiányoznak az adatok, amelyeknek alapján vizsgálatot lehetne indítani.
A jelentésekben továbbított úgymond bizalmas információk a sajtó révén sokszor már jó ideje nyilvánosak, és az is előfordul, hogy a titkos-szolgálatok múltbeli, lezárt ügyekről tudósítanak. A közölt információknak mindössze 20 százaléka használható – jelentette ki Morar.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség új vezetője ugyanakkor sérelmezte az intézményben tapasztalható információ-szivárgást. Elmondta: gyakran előfordul, hogy vizsgálatot indítanak valamilyen ügyben, de nagyon hamar véget vetnek az eljárásnak, mert az érintettek tudomást szereznek róla.
Daniel Morar közölte, hogy törvénytervezetet nyújt be a parlamentbe, amelynek értelmében a polgármesterek és a rendőrfőnökök elleni vizsgálatok folytatása ne tartozzon majd az Országos Korrupcióellenes Ügyészség hatáskörébe. Az intézményvezető ugyanakkor sérelmezte, hogy a parlament tagjai és a kormányzati tisztségviselők ellen továbbra sem indíthat eljárást. Megígérte, hogy az év végéig látványos eredményeket fog felmutatni: az intézmény nyilvánosságra hoz néhány nagy korrupciós botrányt. (szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak