Négy nagy szakszervezet a minimálbér emelését kéri
2005. szeptember 21. 13:41, utolsó frissítés: 13:41
Legalább 430 új lejre – régi értéken 4 millió 300 ezerre – kéne emelni a minimálbért négy nagy szakszervezeti szövetség, köztük az Alfa Kartell. A jelenlegi minimálbér 310 lej.
A követelést az infláció emelkedése, a termelékenység növekedése és a havi fogyasztói kosár drágulása támasztja alá – jelentette be Bogdan Hossu, a szakszervezeti szövetség elnöke. "A kérés teljesen megalapozott, be is fogjuk nyújtani a kormánynak" – mondta Hossu. (kolozsvári rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak