Október 1-én "nem benzinvásárló napot" szerveznek a sofőrök
2005. szeptember 26. 11:57, utolsó frissítés: 11:57E-mailben terjed az a mozgósító szöveg, amelynek lényege, hogy civil nyomással foglaljanak állást a magas romániai benzinárakkal szemben. A konspiratív mail szerzői úgy vélik, hogy kőolajipari termékek felfokozott ára "feszültséget és iszonyt" idézett elő, és állásfoglalásra bíztat. Ez abban nyilvánulna meg, hogy október 1-én lehetőség szerint senki ne tankoljon. A levél arra kéri azt, aki megkapta, hogy küldje tovább és bízik abban, hogy a modern távközlési technológia bevetése ebben az esetben is komoly civil jelzéssé alakíthatja az egynapos bojkottot. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak