"Szenvedély-adót" vetnek ki a cigarettára és az alkoholra
2005. szeptember 26. 15:25, utolsó frissítés: 15:36
Jövő évtől kezdődően a dohányáru, a szeszes italok valamint a szerencsejátékok luxuscikknek számítanak. Az egészségügyi miniszter Marosvásárhelyen bejelentette egy újfajta adó, a "szenvedély-adó" bevezetését, amely 2006. január elsejétől lépne érvénybe, és a hazai és külföldi termékeket egyaránt sújtaná.
Az új adóból származó összeg egy speciális egészségügyi alapba folyna, amelyből bizonyos szektorokat, így például a sürgősségi betegellátást fejlesztenék. Eugen Nicolăescu miniszter bejelentése szerint a cigarettát és az erős szeszes italokat a gyártóknál, a szerencsejátékokat a kaszinókban adóztatnák meg.
A cigarettagyártó cégek képviselői úgy vélik, az új adó bevezetésének nem csak a gyártók számára lesznek katasztrófális következményei, hanem az állami költségvetés számára is. Azt állítják, az adók növelésével éppen, hogy nem nő majd az állami bevétel, hanem a fekete-gazdaság fejlődik a csempészett áruk forgalmának növekedésével. A legutóbbi, áprilisi adóemelést követően Romániában először jelentek meg az Ukrajnából, Oroszországból és Moldovából csempészett, olcsó áruk – figyelmeztetnek. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak