Rábólintott a magyar parlament a csatlakozási szerződésre
2005. szeptember 27. 10:29, utolsó frissítés: 10:35
Elfogadta a Bulgária és Románia EU-csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetését a magyar parlament hétfői ülésén. A Ház a javaslatot 257 igen, hat nem és egy tartózkodás mellett fogadta el. A teremben azonban láthatóan többen ültek, a számítógép adatai szerint 25 szocialista, 53 fideszes és egy szabad demokrata jelen volt, de nem szavazott.
A szavazás alatt a Jobbik aktivistái egy három méter széles, "Ne legyetek hazaárulók!" feliratú transzparenst lógattak le a parlamenti ülésterem karzatáról, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának biztosítására. A karzatról színes szórólapokat is szórtak az ülésterembe.
A jobboldali párt egyik aktivistáját, Novák Elődöt – miután arra figyelmeztette a honatyákat, hogy "kezükben van Erdély jövője" – a karzatra felérő kormányőrök vezették el.
Bár az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) támogatja Románia európai uniós csatlakozását, a magyar Országgyűlésnek nem kellett volna ilyen sietősen döntenie ebben a témában – fejtette ki az MTI-nek Tőkés László református püspök, az EMNT elnöke. A püspök szerint az Országgyűlésnek nem kellett volna szavazásra bocsátani a csatlakozási szerződés jóváhagyását a Romániát érintő novemberi országjelentés előtt.
Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke ugyanakkor jelentős döntésnek nevezte a törvényjavaslat elfogadását; márcsak azért is, mert néhány hét múlva kerül sor Bukarestben a közös román-magyar kormányülésre. (nethírlap/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak