Vége az árvízveszélynek
2005. szeptember 28. 17:53, utolsó frissítés: 17:53
A Ialomita folyón levonuló árhullám, amely a múlt héten több települést elöntött, mára megszelídült, és gond nélkül levonult a megerősített, helyenként két méter magasra emelt töltés mentén. A belügyi csapatokat és a kormányőröket visszarendelték központjaikba, csak a katasztrófaelhárító egység katonái maradtak egy, a Ialomita folyó mellett lévő község határában. Itt van még érvényben a készültségi állapot, amit minden más dél-romániai térségben megszüntettek.
Kárfelmérésről, a kitelepített, fedél nélkül maradt emberek számáról nem adott ki újabb jelentést az országos válságstáb. Azt tudni lehet, hogy több száz embernek kell majd hosszabb távra szállást biztosítani. Közben megtalálták még két eltűnt ember holttestét Konstanca megyében, így nyolcra emelkedett a múlt heti áradások halálos áldozatainak száma. Ezen kívül egy személyt még keresnek, holttestét valószínűleg a Fekete-tengerbe sodorta a víz. Kedden hét dél-romániai faluba szárazföldön még nem lehetett bejutni. (mr)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak