Többhavi halasztás után avatták a Balavásár-Gyergyó utat
2005. október 04. 10:23, utolsó frissítés: 10:23
Több mint egy év óta húzódik a Balavásár-Szováta-Gyergyószentmiklós országút felújítása. Szováta turistaforgalma az utóbbi időben érezhetően megcsappant, mert a rendkívül kátyús úton a Marosvásárhely vagy Udvarhely felől autózók néhol csak 20-30 km/óra sebességgel közlekedhettek.
A körülbelül 100 kilométeres útszakasz átadásán jelen volt Borbély László építésügyi tárcanélküli miniszter, a projekt fő lobbistája. Elmondása szerint a Parajd-Gyergyószentmiklós szakasz felújítása több mint 14 millió euróba került.
Parajd polgármestere abban bizakodik, hogy a felújításnak köszönhetően megnő a sóbánya turistaforgalma. A helybeliek azért üdvözlik az építkezést, mert az autóik sorra mentek tönkre a kátyúk miatt. (marosvásárhelyi rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak