Toró Tibor a státustörvény miatt aggódik
2002. április 24. 10:41, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Minden olyan kísérlet, amely arra irányul, hogy megváltoztassa a kedvezménytörvényre vonatkozó Orbán-Năstase memorandumot, a politikai helyzet stabilitásának megingásához, valamint a Románia és Magyarország, illetve az PSD és az RMDSZ közötti kapcsolat megromlásához vezethet, nyilatkozta kedden Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés elnöke. Véleménye szerint a magyarországi választások következményeként nő az RMDSZ felelőssége, mert a szövetségnek az új, szocialista-liberális kormánnyal szemben védenie kell a státustörvény pozitív hatásait. A Reform Tömörülés elnöke kiemelte, hogy az SZDSZ a státustörvény ellen szavazott, az MSZP pedig a választási kampány idején azt nyilatkozta, megváltoztatja a törvényt. Az RMDSZ képviselő szerint a státustörvényt nem kell megváltoztatni, s az RMDSZ-nek "ki kell tartania" a törvény gyakorlatba ültetését. Toró T. Tibor hangsúlyozta, a magyar közösség és Románia érdekei egyaránt ezt kívánják. Toró Tibor elmondta, hogy sajnálja, hogy nem a Fidesz nyerte meg a magyarországi választásokat, és elismerte, hogy a Fidesz "erkölcsi támogatásban" részesítette az RT-t, de azt tagadta, hogy a platform "anyagi támogatásban" is részesült volna. (mediafax)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak