Ellentmondásosak a madárinfluenza-értesülések
2005. október 12. 15:29, utolsó frissítés: 15:29
Megjelent a madárinfluenza Romániában, de még nem tudni, mennyire fertőző vírustörzsről van szó -- állítják a mezőgazdasági minisztérium szakértői. Ezzel szemben az Európai Bizottság egészségügyi biztosának szóvivője azt közölte, "az összes, Romániában végzett virológiai teszt a madárinfluenza vírusát illetően továbbra is negatív. Minden egyes eltelt nap csak erősíti meggyőződésünket, hogy Romániában nincs madárinfluenza".
A szaktárca álláspontját Gheorghe Flutur miniszter jelentette be ma déli bukaresti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, a hatóságok urai a helyzetnek. Eközben nőtt az elhullt madarak száma a Duna-deltában, Ceamurlia de Jos-on.
A településen nem kizárt, hogy a hadsereg veszi át a karantén biztosítását, ugyanis a helyhatóság nem bír annyi szárnyast befogni, mint amennyire szükség lenne.
Törökország esetében viszont biztos, madárinfluenzáról van szó, ám azt még mindig vizsgálják, hogy a betegség legsúlyosabb változata, a H5N1 vírus jelent-e meg az országban: eredmény péntekre várható. E vírustörzs okozta hatvan, fertőzött szárnyasokkal kapcsolatba került ember halálát Ázsiában. (hotnews/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak