Laboreredmény: Maliucon is a H5N1 vírus fertőzött
2005. október 19. 18:38, utolsó frissítés: 18:40
Az EU londoni állategészségügyi laborjának tesztje szerint Maliuc-on is a madárinfluenza H5N1 vírusa miatt pusztult el egy tyúk és egy hattyú. A labor azt is közölte, a vírust két másik, Ceamurlián talált kacsa mintájában is azonosították.
Mindkét településen véget ért a fertőtlenítés, így innen további mintákat nem küld a brit fővárosba a mezőgazdasági minisztérium.
Ezzel együtt a hatóságok fokozottan figyelik további nyolc, a két fertőző góc közelében fekvő község szárnyas-állományát a Duna-deltában. A járőrözés motorcsónakokon folyik, hogy begyűjtsék az esetleg elhullott vadmadarak tetemeit is.
Hogy az Obretin közelében talált madarak miben pusztultak el, arról még nem készült el Bukarestben a laboreredmény. A H5N1 vírus felbukkanását eddig Románián kívül törökországi és görögországi helyszínekről igazolták vissza. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak