A romakérdés és Verespatak "súlyos teher" Duka-Zólyomi szerint
2005. október 26. 11:36, utolsó frissítés: 11:36
"Súlyos tehernek" nevezte a romakérdést és sarkalatos kérdésnek a verespataki bányaberuházás ügyét Duka-Zólyomi Árpád felvidéki euroképviselő. A politikus szerint kiemelt figyelmet igényel, hogy Románia és Bulgária csatlakozásával nagyjából felével növekszik a romák száma az EU-ban.
Olajos Péter magyarországi néppárti képviselő aziránt érdeklődött, mi lesz a sorsa a csatlakozási tárgyalások lezárta és a tényleges csatlakozás közötti időben elkészült uniós irányelveknek. A képviselő kiemelte a bányászati hulladékokról szóló irányelvet, amelyet éppen a 2000-ben történt romániai ciánszennyezést követően kezdeményezett a Bizottság.
Olajos azt kérdezte, garantálja-e a Bizottság és a Tanács, hogy Románia nem kap semmiféle engedményt ezen a területen. A képviselő azt mondta, a bányakatasztrófa óta eltelt időben nem született kártérítési ítélet, a kitermelő cég pedig továbbra is zavartalanul működik. (ep-sajtószolgálat)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak