További gond a kisebbségi törvénnyel: kútba esett a sürgősségi eljárás
2005. október 26. 15:39, utolsó frissítés: 15:45
Visszautasította a képviselőház állandó bizottsága a kormány kérelmét, így a kisebbségi törvényt nem lehet sürgősségi eljárással elfogadni az alsóházban. A konzervatív (PC) párt kivonult a bizottság üléséről, így a kérelmet nem lehetett elfogadtatni. A tervezetről szóló jelentést sem az eredetileg tervezett 20, hanem a PRM javaslatára 45 nap alatt kell elkészíteni.
Aki egyszer valamit elárult, másodjára is megteszi – kifogásolta a konzervatív párt viszonyulását Kelemen Hunor, a képviselőház jegyzője, aki szerint a PC politikusaival már a koalíció megalakulása óta folyamatosan gondok vannak. Adrian Năstase, a képviselőház elnöke korrektnek minősítette a döntést, kifejtve, hogy a kisebbségi jogok terén az európai példákat kell figyelembe venni.
"Fontos, hogy ne legyünk katolikusabbak a pápánál" – nyilatkozta a volt miniszterelnök. A szenátusban hétfő délután a PC két és a PNL egy szenátora szavazta meg a kulturális autonómiát a törvényből kihúzó módosító indítványt. A szavazáskor egy demokrata és egy PC-szenátor tartózkodott; a PC elnöke és egy további szenátor – noha jelen volt az ülésteremben – nem voksolt. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak