Cáfolja a kilépéséről szóló híreket Ion Iliescu
2005. október 27. 15:33, utolsó frissítés: 15:33
Alaptalannak minősítette azokat a sajtóinformációkat Ion Iliescu, melyek szerint kilépne a PSD-ből. A Nemzeti Megmentési Front, majd a Társadalmi Demokrácia Szocialista Pártja (PDSR) alapítója hozzátette, semmi nyilvános közlendője nincs. A kilépésről szóló hírek szerinte csak a "közvélemény felkavarását" szolgálják.
A volt pártelnök azt is cáfolta, hogy körlevelet intézne a PSD vezető politikusaihoz. Iliescu azt is elmondta, napi kapcsolatban áll a PSD vezetőivel; már csak azért is, mert a szenátusban a PSD jelenlegi elnöke, Mircea Geoană mellett ül. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak