Tăriceanu a parlament előtt sem bánja, hogy telefonált
2005. november 08. 16:00, utolsó frissítés: 18:52
Călin Popescu Tăriceanu a képviselőház plénuma előtt tett politikai nyilatkozatában elismerte, beszélt telefonon Ilie Botoş főügyésszel Dinu Patriciu ügyében, de azt is elismételte, hogy továbbra is természetesnek tartja ezt a gesztust, és nem bánta meg.
Nyilatkozata szerint május 26-án este ugyanezen kérdésről közel öt órás telefonbeszélgetést folytatott Traian Băsescu elnökkel is. Az üggyel kapcsolatos további spekulációk megszüntetéséért felkérte a speciális távközlési szolgálatot, bocsássa a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) rendelkezésére a Băsescuval, illetve Botoşsal folytatott aznapi beszélgetéseket.
Ugyanakkor kérte a CSAT-ot, készítsen jelentést a történtekről, és fogalmazza meg azokat a normákat, melyeket a hatalom képviselőinek krízishelyzetekben be kell tartaniuk. A kormányfő hangsúlyozta, továbbra is úgy véli, nem követett el hibát. Az alsóház előtti felszólalását azzal indokolta, hogy tettével kizárólag a parlament előtte kell elszámolnia, mivel az gyakorol ellenőrzést a kormány felett. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak