Új EADS-szerződés: félmilliárd euróval kevesebbe kerül a határbiztonság
2005. november 14. 10:35, utolsó frissítés: 10:35
Új szerződést kötött a határőrizet korszerűsítéséről a francia-német EADS konszernnel a belügyminisztérium. Az előző kormány versenytárgyalás nélkül kötött megállapodása több mint egymilliárd euróról szólt. Az új szerződés 520 millióban rögzíti a projekt árát – a fennmaradó összeget vissza nem térítendő uniós forrásokból biztosítják.
A szerződést azért kellett újratárgyalni, mert kiderült, az EADS-megállapodásba olyan tételek is bekerültek, amelyek finanszírozására az EU előcsatlakozási alapjaiból volt már fedezet. Az Európai Bizottság magyarázatot is kért a kabinettől, közölve, addig nem folyósít semmi ilyen célú támogatást, míg az EADS-szerződés körüli helyzet le nem tisztázódik. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak