"Még a bejegyzés előtt el kéne fogadtatni az MPP programját"
2005. november 21. 14:11, utolsó frissítés: 14:11A Magyar Polgári Párt bejegyzéséről és az MPSZ jövőjéről tárgyalt a szövetség országos alelnöke, Tőkés András a szervezet Bihar megyei elnökségével. A felek egyetértettek abban, hogy a támogatói aláírások összegyűjtésének befejezése előtt szükséges a párt szervezeti szabályzatának és programjának ismertetése és általános elfogadtatása. Az erről szóló közleményt Tőkés mellett Szilágyi Zsolt, az MPSZ választmányi elnöke jegyzi. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak