2026. november 16. hétfő
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Mi is az a megyemenedzser?

S. Z. 2009. augusztus 25. 17:10, utolsó frissítés: 2009. augusztus 26. 00:00

Ők azok, akik a politikusok szimbolikus nyelvezetét a közigazgatás nyelvére fordítják. Birtalan József (Hargita) és Klárik László (Kovászna) beszélgetnek. #b#[kommentekkel]#/b#



Mi is pontosan egy megyemenedzser feladata? Milyen módon működik együtt Hargita és Kovászna megye? Melyek a kiemelendő projektek, és melyek a megyemenedzseri munka nehézségei? Az idei szelterszi társadalomtudományi táborban ezekről a kérdésekről beszélt a két székely megye menedzsere, Birtalan József (Hargita) és Klárik László (Kovászna), a Székelyföld: a csillagösvény és a szelterszi bekötőút között című elődás keretén belül.

A megyemenedzserek megegyeztek abban, hogy hatáskörük elsősorban attól függ, hogy a tanácselnök (és a megyei tanács) mivel bízza meg őket: feladataik közelíthetnek a nullához, de akár teljes egészében átvehetik a megyei tanács elnökének a hatáskörét. Ilyen értelemben tehát tehermentesítő szerepük van.

Birtalan például a megyei tanács összes, szám szerint 37 munkacsoportját felügyeli – Hargita megyében ugyanis az a szokás, hogy ha beazonosítanak egy megoldandó témát, akkor arra munkacsoport alakul, mely megoldásokat ajánl, pályázatot nyújt be, és aztán nyertes pályázat esetén le is menedzseli a programot. Ezen kívül pedig gyakorlatilag


mindennel foglalkozhat a megyemenedzser,

főként olyan dolgokkal, amikhez senkinek sincs kedve – fogalmazott Birtalan. Klárik hatáskörébe viszont főként az infrastruktúra-fejlesztéssel kapcsolatos kérdések tartoznak, ideértve a környezetvédelmet, a területrendezést és az építkezési engedélyek kiadását. Kovászna megyében (Hargita megyéhez hasonlóan) egyedül pénzutalási joga nincs a megyemenedzsernek – hangzott el.

A megyemenedzserek elmondták, a tavalyi önkormányzati választások után alakult úgy a két megye vezetése közötti viszony, hogy elkezdődhetett az együttműködés egy egységes Székelyföld megteremtéséért. A legfőbb nehézség kezdetben az volt, hogy Székelyföld, mint egységes közigazgatási egység nem létezett: ezen úgy segítettek, hogy a két megye egyeztette a programját, és bizonyos esetekben szó szerint ugyanazt a határozatot fogadja el mindkét tanács.

Azonban a két megyei tanács továbbra sem tud “keresztbe”, tehát egymás területén - programokat finanszírozni: ezt úgy tervezik megkerülni, hogy


egy közös egyesületet jegyeznek majd be,

melyet feltőkésítenek, és így az egyesület segítségével lehetne a megyehatárokon túlnyúló, például a székely falvak egységes képének megteremtésére irányuló programokat finanszírozni.



Klárik és Birtalan a szimbolikus szférához tartozó nehézségek közt azt említették, hogy nem világos, hogyan lehetne bevonni Maros megyét az együttműködésbe; hiszen térképen lehetetlen bejelölni, hol húzódik Székelyföld határa – talán a székely öntudat lehetne kritérium, de akkor például kérdéses, hogy a Maros megyeiek mennyire érzik magukat székelynek?

Fogas kérdésnek ígérkezik továbbá a székelyföldi zászló – hiszen minden széknek megvan a maga zászlaja, amiről nem valószínű, hogy könnyen lemond. Klárik szerint minthogy egyetlen székely se érezze magának a kompromisszumos zászlót, hasznosabb minden szék zászlaját megtartani, és azt egy közös zászlótartón hordozni.

Szó volt arról is, hogy ami a kulturális rendezvényeket illeti, rengeteg hagyományápoló kezdeményezést támogatnak a megyei tanácsok; ellenben csak nagyon kevés, a modernizációt és jelenkori értékteremtést célzó rendezvény van. Birtalan és Klárik elmondták, Székelyföld sosem tartozott a vezető régiók közé;


a 100 évvel ezelőtti problémák közül alig oldódott meg valami,

és az önkormányzatok beavatkozása – korlátozott hatáskörük miatt – nem elég. Hiszen gazdasági tevékenységet az önkormányzatok nem tudnak folytatni. Ami az önkormányzatoknál dolgozó szakembergárdát illeti, a két, bukaresti közigazgatási tapasztalattal rendelkező megyemenedzser elmondta: a munkamorál, az okosság vagy a felkészültség tekintetében a székely hivatalnokok semmiben nem különböznek az ország más régióitól. Birtalan kiemelte, a székelyföldi hivatalnokok a napi rutinos ügyintézést jól ellátják, azonban hiányzik a stratégiaírási, elemzői képesség: ő például Bukarestből hozott olyan hivatalnokokat, akik ilyenfajta munkát tudnak végezni a megyei tanács számára.

A kormány által beígért létszámcsökkentések egyébként amiatt nem működhetnek, mert a helyi közigazgatásban rendszerint egy ember végez egy-egy feladatkört: tehát ha valaki kirúgja a jegyzőt, akkor annak feladatait egy másik, amúgy is leterhelt alkalmazott, például a könyvelő kell átvegye. És elképzelhető, milyen szakértelemmel, hatásfokkal és lelkesedéssel fogja új feladatkörét végezni ez az alkalmazott. A megyemenedzserek beszéltek arról is, hogy Székelyföldön nagyon sok helyen nem igénylik, vagy


nem akarják megfizetni a közszolgáltatásokat:

hiába vezetik be a vizet, ha a lakosság a “vízért nem fizetünk” elgondolás jegyében nem hajlandó használni a vezetékeket. Vagy hogyha a vízért hajlandó is valamit áldozni, csatornadíjat aztán végképp nem lehet rajtuk behajtani.

Székelyföldről állandóan áramlik el a szürkeállomány – így a szakemberek. A '89 körül végzettek talán az első generáció, mely helyben képzelte el a boldogulást – ők alkotják ma a székelyföldi vállalkozói elitet. Klárik szerint a stratégiai gondolkodás, az innováció hiánya ennek köszönhető.

Ami a borvizek kihasználását illeti, a kovásznai megyemenedzser óvatosságra intett: olyan altalajkincs ez, melyből nehéz profitálni, hiszen palackozni és nagyobb távolságokra szállítani az alacsony ára miatt nem érdemes. Ugyanakkor, mivel altalajkincs, már a felmérése is bürokratikus akadályokba ütközik, a kitermelés engedélyezése pedig hasonló egy bánya megnyitásakor szükséges dokumentációhoz. További kérdés, hogy kinek a telkén van a forrás, és az oda vezető út – a megközelítés nem mindig egyszerű. Bár nem lehetetlen profitálni ebből, mindenképpen


nagy összegű befektetés szükséges az ásványvizek palackozásához

– sommázott Klárik. A székelyföldi lakosság több, mint 30 százaléka mezőgazdaságból él, miközben az uniós jogszabályok a nagy mezőgazdasági termelőknek, Spanyolországnak és Franciaországnak kedveznek. Székelyföldön az állatok génállománya gyenge, a hozzáértés hiányos, a felaprózott földek miatt a földművelés kevéssé hatékony.

Viszont annak, hogy korábban nem igen volt pénz vegyszerekre, most pozitív hozadéka is lehet: biotermékekre lehetne ugyanis szakosodni, persze ehhez ezeket a termékeket be kellene vizsgálni és minősíteni. Ugyanakkor némi reményre ad okot, hogy bár korábban a székelyek hallani sem akartak róla, most, 3-4 sikeres példa nyomán kezdenek ismét terjedni a szövetkezetek.

Ezután a székelyföldi turizmusról is esett néhány szó: a megyemenedzserek elmondták, a legtöbb turista Magyarországról érkezik Székelyföldre, és elsősorban a gyógyturizmus a vezető. Mivel azonban főként öregek veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat, elég kevés ennek a pénzbeli hozadéka. A gyógyturizmusról kellene átállni a


wellness, fitness típusú szolgáltatásokra,

egy anyagilag konszolidált középosztályt célozva meg. El kell mozdulni tehát a nagyobb hozzáadott értékű turizmus felé, azonban ez nem könnyű: létezik néhány Székelyfölddel kapcsolatos sztereotípia a magyarországiak fejében – fejkendős néni, nyikorgó szekerek – melyeken nem lehet túllépni. A német, holland turistákat azonban csak akkor lehet idecsalogatni, ha 7-10 napos programot tudnak összeállítani számukra – ehhez azonban nincs elég látnivaló.

A megyemenedzserek elmondták, “hogyha beüt az autonómia”, akkor nélkülözhetetlenné válik például egy adómodell, vagy például egy befektetésösztönzésről szóló elképzelés. Vannak modellek, azonban időben neki kell állni ezeknek a száraz dokumentációknak az elkészítéséhez.

A cikkben eredetileg Králik László szerepelt; Kovászna megye menedzserének neve helyesen Klárik László. A hibát javítottuk. 25.08.2009, 23:52

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS