2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Murok-díj Tőkés Istvánnak a Nyílt levél a Tőkés válásról című írásáért

szerk. 2010. április 07. 16:01, utolsó frissítés: 16:08

Edith válik Lászlótól. Nem az első és nem az utolsó Edith, aki válik, nem az első vagy utolsó László, akitől válnak. Volt már, lesz még.



Ne nehezítsük se Edith, se László helyzetét. Mindketten kerülték a nyilvánosságot. Aztán mégis kitudódott, igaz, egyikük sem ment bele a magyarázkodásba. Tegyük hozzá, László profi politikus, nagyjából tudja, mit kell mondani, hogy a legrosszabb helyzetből se jöjjön ki rosszul.

Itt a történet a Transindex szempontjából le is zárult. Tulajdonképpen el sem kezdődött. A magánélethez való jog megsértése Transindex policyt sért, ha nagyon drámaian akarunk fogalmazni.

Tőkés Edith és Tőkés László története – merthogy, ha valaki nem tudná, róluk van szó – számtalan szempontból tanulságos. Valóságos aranybánya. Újságírói szempontból, a bulváros vonatkozásokon túl, számtalan hálás fogással kecsegtet. De ezeket inkább mégsem futtatjuk meg, mert magánéleti drámából indul, tehát inkább ejtsük a szálakat. Annak idején Béla és Enikő is vált. Na bumm!

Történt azonban valami, ami kinyomta nálunk a murkot a földből. Tőkés István, aki Tőkés László testvére, állásfoglalást tett közzé Tőkés László védelmében. Az episztola annyira kerek, hogy no comment. Kiemelnénk mégis egy részt:

“Néha, - megélt családi élmények alapján - elmerengek, nem-e szervezte be a securitate, vagy annak utódja ezt a gyűlölködő, pénzéhes feleséget is?”

Később, különféle forrásokból azt halljuk, hogy Edith szekus, vagy szekus körök állnak a háta mögött. Talán a mi korlátainkat jelzi, de nézegetjük Edith interneten elérhető képeit, és nincs elég fantáziánk ahhoz, hogy el tudjuk képzelni róla. De ez talán nem is tartozik ide.

Tőkés István levelét itt tesszük elérhetővé. Mindenki saját felelősségre olvassa!



Eddigi Murok-díjasaink


(17.11.2009) László Attila, mert semmibe vette választói akaratát

(5.8.2009) Az alcsíki magyar-roma konfliktus szereplői

(21.4.2009) Hantz Péter és Szamosközi István az ún. „plágium-ügy” miatt

(14.10.2008) A Maros Művészegyüttes, amelynek honlapja a https://www.ansamblulmuresul.ro/ címen érhető el, és ahol magyarul illetve rovásírással írt szövegeket lehet olvasni

(25.6.2008) Kiss Sándor az önkormányzati választási kampányért, a Zöld Párt a székelyudvarhelyi alpolgármester-választásért

(28.3.2008) A Guerrilla Rádió műsorvezetőinek, Vlad Craioveanunak és Mihai Dobrovolschinak homofób poénjaikért

(12.12.2007) Megosztva Frunda Györgynek és Toró T. Tibornak kölcsönös verbális agresszióért

(20.6.2006) Mózes Edith a Népújságban közölt agresszív homofób szövegeiért

(2.8.2005) A Diszkrimináció-ellenes Tanács és a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium plakátjai, mert formális-felületes nyomulás volt a jelenlétük a Félsziget fesztiválon

(23.6.2004) Kelemen Ata – azért, ahogy Marosvásárhelyen elvesztette a helyhatósági választásokat

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS