Fosztó László: a problémákat el kell ismerni roma és magyar oldalon is
kérdezett: Rácz Tímea 2010. augusztus 04. 09:23, utolsó frissítés: 15:08A székelyföldi romáknál nincs nyoma homogenizált magyar ellenségképnek, keresik a kiutat. Ez kedvező feltétel lehet a konfliktus mediálásának beindítására.
A tavalyi csíkszentkirályi és szentmártoni magyar-roma konfliktusokról született kutatás eredményeit összefoglaló jelentés címe Kettős kisebbségben és konfliktuális helyzetben: a székelyföldi romák. A kutatócsoport tagjai Magyari Nándor László, Fosztó László, Koreck Mária és Toma Stefánia; a kutatást az Open Society Institute bevonásával végezték 2009. december 15. és 2010. május 31. között.
A kutatás legfontosabb következtetései közé tartozik, hogy a helyi politikai elit fontos szerepet játszik a csoportok közötti viszony kialakulásában. A régióban alkalmazott konfliktuskezelő gyakorlat nem alkalmazható többé a békés együttélés feltételeinek megteremtésére; a kutatócsoport meglátása szerint szakavatott konfliktuskezelésre van szükség.
A jogi eljárás szintén nem alkalmas, mivel a Szentmártonban elindított perek bizonyították, hogy ezáltal a két csoport közötti ellenállás felerősödött. A jelentés készítői azt is kiemelték, hogy a roma civil szervezetek – különösen a Romani Criss – állásfoglalásai és megmozdulásai a probléma részévé váltak ahelyett, hogy megoldásokat kerestek volna.
Konfliktuskezelési javaslataik között első lépésként a feszültségoldást találjuk – amelyben a médiának fontos szerepe van -, de a telekviszonyok rendezésével a konfliktus fő okait is orvosolni kell. Az értelmesen szervezett, minimálbér-juttatásért végzett közmunka pedig az előítéletek fellazulását is elősegítené. A megfelelő szervezést azért kell kiemelni, mert egyes esetekben fölösleges és eleve kudarcra ítélt munkákat osztottak a roma közösségnek, amely a „nem is akarnak dolgozni”-sztereotípiát erősítette meg.
A kutatási eredmények kapcsán Fosztó László szociálantropológust, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársát kérdeztük.
Etnikus vagy inkább etnicizált konfliktusnak tartja a történteket? Ilyen szempontból mi derült ki a helyiekkel készített interjúkból? A romák is hibáztatják a magyarokat általában?
- Úgy gondolom, hogy egy csoportok közti összetűzést nem lehet eleve etnikai konfliktusnak nevezni még akkor sem, ha ez általánosan elterjed gyakorlat. Ennek ellenére a szentmártoni és a szentkirályi konfliktusok etnicizálódtak, persze eltérő mértékben: a szentkirályi sokkal kevésbé. Ezért is érdemes a konfliktus és a csoportképződés kapcsolatát vizsgálni.
Minden csoportképződés egy folyamat, több fázisa van, és ez alól az etnikus csoportok sem kivételek. „Békeidőben” is van egy sor olyan szocio-kulturális feltétel, amely a csoportközi határokat csöndesen „őrzi”. Ezeknek egy része strukturális (a gazdasági, demográfiai, és társadalmi) egyenlőtlenségekben gyökerezik. Ebben alapjában nincs semmi etnikus.
Egy sor másik tényező a szimbolikus, illetve viselkedésbeli hagyományok, köznapi gyakorlatok, de lényegében ezek sem definiálnak egy etnikai csoportot. Alapvető vonásuk, hogy morális rendet, közösséget tartanak fenn, nem az, hogy határokat, csoportokat építenek. Előírják, hogy ki kivel és hogyan kell beszéljen, hogyan viselkedhet valaki, vagy kivel milyen kapcsolatot illő tartani (pl. kivel lehet házasodni). E két tényezőcsoport összetett hatása, következménye a határképződés, ami egy másodlagos termék. Ott van a háttérben, de sok esetben nem ez a legfontosabb társadalomszervező elv.
Ha a tényező-együttes változik, válság alakul ki, ami oda vezet, hogy a csoporthatárok „bekeményednek”. A válság fakadhat a strukturális feszültségek felerősödéséből (relatív túlnépesedés, az erőforrások elapadása, túlterhelése), de a szimbolikus dimenzióban érvényesülő hatásokból is (új elvek, eszmék, mozgalmak megjelenése). A feszültségek extrém formája torkollik erőszakos konfliktusba, ami fontos szerepet játszik abban, hogy a csoporthatár „kiélesedik” és homogenizálódik „a másik oldal”.
Ez egy dinamikus folyamat, ezért beszélünk etnicizált konfliktusról, nem etnikus (vagy éppen etnikumok közti) konfliktusról, mert nem eleve a csoportok állnak egymással szemben, hanem a szembeállás egyik terméke a homogén csoportok képzete.
A helyiekkel a konfliktus után beszélgettünk, amiből csak óvatosan lehet rekonstruálni azt, hogy milyenek is voltak a viszonyok korábban. Valószínű azonban, hogy sok szempontból rosszabb a helyzet ma, mint volt. A bekeményedett határok nehéz helyzetbe hozták a roma közösséget, akik az erőforrások szempontjából kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint voltak. De körükben nem találtunk homogenizált magyar ellenségképet. Úgy láttuk, hogy létezik egyfajta kiútkeresés, ami kedvező feltétel – legalábbis részükről – a konfliktus mediálásának beindítására.
Munkahely-teremtésről beszél „a romáknak is”. Nem jelent-e a társadalmi csoportra szabott munkahely is egyfajta alárendelt helyzetet?
- A munkahelyteremtés tervei nem épülhetnek légüres térben. A piaci viszonyok a régió egészére nézve kedvezőtlenek, a romák helyileg sincsenek túl jó helyzetben a formális képesítéseiket tekintve. Fontos volna azonban, hogy a régió fejlesztési terveiben helyet kapjanak a hátrányos helyzetű csoportok és emberek, akik nem kizárólag romák.
Rá kell ébredni arra, hogy bár a szocializmus projektje, amely a gazdasági egalitarizmus egy változata volt, megbukott, de nem várhatjuk a piactól, hogy ezeket a embereket integrálja. Kell valamiféle fejlesztési elképzelés és gyakorlat, amelyet az elit felvállal.
Nem táplálok illúziókat az iránt, hogy megteremthető a gazdasági egyenlőség valamilyen formája Székelyföldön a közeljövőben. Inkább azt mondanám, hogy kell legyen a szegényebbeknek, képzetlenebbeknek is lehetősége munkára, és ez nem „csupán” az ő érdekük.
Helyi szempontból is fontos, hogy értékelhető munkához jussanak, mert ez az elismerésnek egyik fontos forrása lesz. Ha a munka és az elismerés megjelenik, akkor a mobilitás, felemelkedés is bekövetkezhet. Amit ma közmunka címén végeztet velük a hivatal, nem mindig jelenik meg értelmes tevékenységként számukra, és a többség is csak visszaigazolva láthatja, hogy „nem végeznek rendes munkát”.
Mi a véleménye arról, hogy az újságírók egy részének szemére vetették, hogy elhallgatták a romák bűntetteit, illetve csak futólag említették, miközben az áldozatképet felerősítették?
- A civilizáció egyik vívmánya a politikailag korrekt beszéd, nem hiszem, hogy fel kellene adni. Az viszont fontos, hogy ne váljon öncenzúrává, vagy ne vakítsa el az embert aziránt, hogy meglássa a „másik oldal” hibáit is. Az egyensúly megteremtése persze kényes kérdés, és azt hiszem, nem lehet általános receptet mondani erre. Csupán egy tanulási folyamat eredményeként jut el az ember oda, hogy egy riport ne legyen elfogult vagy tendenciózus egyik oldal irányában sem.
Az ideológiai beszédet sajnos könnyebb megtanulni, mint az elemző gondolkodást és az egyensúly kialakítását egy-egy szöveg ökonómiájában. Az elfogultság mindkét irányban káros, ha a romák fölött ítélkezik a szerző, tulajdonképpen csak megerősíti az előítéleteket, viszont ha elhallgatja a jelenség egyik részét, azzal nem tesz jó szolgálatot azoknak sem, akiket – talán ösztönösen, talán ideológiai alapon – védelmébe vesz. A problémákat fel kell ismerni és el kell ismeri mindkét oldalon.
A jelentésben „egy átfogó, a régióra érvényes, helyi egyezség (protokollum) ’társadalmi szerződés’rendszerének kidolgozásáról” beszélnek. Hogyan képzelik el ennek megvalósítását?
- A „társadalmi szerződés” újratárgyalásának ötlete már tavaly felmerült, amikor Marosvásárhelyen a civil szervezetek kezdeményezésére összegyűltünk. A konfliktusok bizonyították, hogy zavar van a helyi csoportok közti kapcsolatban, és ennek szabályozására egyik lehetőség az volna, hogy a együttélés szabályai világossá váljanak.
Vásárhelyen az motiválta a vitát, hogy a megjelent roma vezetők egy része nem értett egyet az úgynevezett „protokollumok” néhány kitételével, de alapjában a helyi megállapodásokat mint formát nem utasították el. Nyilvánvaló, hogy az együttélésnek vannak szabályai és ezeket be kell tartani ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön.
Ami bántó volt számukra, hogy az erőszak és a társadalmi felháborodás nyomására történtek ezek a megállapodások, és ezért a tárgyaló felek közti erőviszonyok nagyon egyenlőtlenek voltak. A kiegyensúlyozottabb társadalmi szerződések kialakítását és megkötését el tudom képzelni egyfajta mediálási folyamat eredményeként. Talán nem teljesen illuzórikus egy ilyen folyamat beindítása.
Nyilvánvalóan ez jobban működhet ott, ahol nem jutottak konfliktusig a feszültségek, de mindkét fél felismerte, hogy az implicit együttélési modellek, szabályok nem elégségesek, és jobb lenne explicitté tenni ezeket. Egy ilyen felismerés viszont csak ritkán születik meg önmagától, ebben lehet külső segítséghez fordulni. Szakszerű mediálásra vannak modellek, ki lehetne alakítani egy, a régióra szabott gyakorlatot.
Azt írják, a roma közösség kirekesztődése nem önkéntes. Próbálnak-e az ottani romák barátkozni, esetleg jószomszédi viszonyban lenni?
- A kirekesztés az, amit mások tesznek az emberrel, az elkülönülés az, amit önmaga választ. Ha a kirekesztésről beszélünk, akkor nyilvánvalóan nem az önkéntességet emeljük ki. A kirekesztés sokféleképp működhet, az elismerés megtagadásától kezdve, a romákkal való kapcsolatok kerülésén át, az aktív hárítás, elutasítás vagy diszkrimináció változataiban. Az, hogy az emberek hogyan reagálnak a kirekesztésre, változó lehet; azonban bizonyos, hogy nem maradhat valaki lelkileg és társadalmilag kiegyensúlyozott a kirekesztettség állapotában. Szerencsés az, aki sohasem érezte, milyen megbélyegzettnek vagy kirekesztettnek lenni, akár csak rövid ideig is.
Aki így él a mindennapjaiban, az valami módon próbálja feldolgozni, vannak erre csoportos minták is. Lehet, hogy egy személy elfogadja a róla alkotott külső képet, és túlzottan megalázkodik, de az is lehet, hogy lázad és elutasítja a külső szempontot, és az azt támogató társadalmi berendezkedést. Az sem ritka, hogy a kettő közt ingadozik, egyikből a másikba csap át.
A személyes jó viszonyok építése, ápolása fontos eszköze a közösségi szintű kirekesztés enyhítésének. Ám az, hogy „van egy cigány barátom” nem ellenpéldája, hanem terméke a kirekesztésnek. Az, hogy léteznek az etnikai határon átnyúló emberi kapcsolatok, jelzi azt, hogy nem épültek még le azok a kapcsolattartási felületek, amelyek a hagyományos modellekből táplálkoznak. Ezek azonban maradványok, nem helyettesítik a társadalompolitikát és fejlesztési terveket.
Hogyan képzelik el a szakavatott konfliktuskezelést? Hogy fogadják majd a helyiek, ha külső személy(ek) próbálják rendezni azt, amit ők saját, falun belüli problémának tekintenek?
- Nem vagyok szakértője a konfliktuskezelésnek. Az előbb szóba került a „társadalmi szerződés” ez lehetne például egy formája a konfliktusok megelőzésnek. Általában nem látom könnyűnek, hogy miként lehet rávenni a konfliktusban álló feleket arra, hogy egy külső szereplőben megbízzanak. Az a jó, ha tudatosul mindkét félben, hogy van más út is, mint a magárahagyatottság vagy a probléma tagadása. És nem az az erős, aki makacs, hanem aki keres, és el tud fogadni segítséget.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
