Mi a tétje az RMDSZ-kongresszusnak?
2011. február 22. 13:47, utolsó frissítés: 15:06Az igazi izgalmak nem a kongresszuson, hanem az azután következő periódusban várhatóak. Zajlik az elitcsere, nagyok a várakozások, Székelyföld felértékelődik.
A beszélgetésen elhangzottak rövid összefoglalója:
– A korábbi, anyanyelvhasználatra fókuszáló politizálás helyett Székelyföld közjogi státuszának a kérdése válik az RMDSZ fő témájává.
– Az erdélyi magyarság politikai alternatíváinak laboratóriuma Székelyföldre tevődik át.
– Az új székelyföldi politikai generáció kezdi felismerni, hogy az autonómiát nem általános szólamként, ködös vízióként kell megjeleníteni, hanem az építkező régió felől.
– Nem a kongresszusnak mint döntési momentumnak van tétje, hanem annak, ami a kongresszus után fog történni.
– Markáns elitcsere van folyamatban: az RMDSZ-alapítók hátralépnek, vagy akár abba is hagyják a politizálást. A hatalmat a jelenlegi elitnél két évtizeddel fiatalabb generáció veszi át, akik 89 után szocializálódtak, annak minden jó és rossz következményével együtt.
– Markó továbbra is meghatározó kíván lenni az RMDSZ vezetőségében, és nyilvánvaló, hogy ő nem tartja kívánatosnak a gyors változást vagy törést. Kelemen Hunor alapvetően a megőrizve meghaladni feladatát kapja.
Székely István: – Próbáljuk meg lajstromba venni azokat az RMDSZ-szel kapcsolatos kérdéseket, amelyeket problémaként értelmezünk, és amelyekről azt gondoljuk, hogy valamiféle szervezett formában történő választ kellene adnunk a közeljövőben. Az elnökjelöltek esetében azt látjuk, hogy konszenzus van a "mostantól kezdve majdnem minden másképp lesz" kérdésében, anélkül azonban, hogy ennek tartalmi elemeiről különösebben szó lenne.
Elsősorban két témáról szeretnék beszélni: az egyik a Székelyföld kérdése, a másik pedig a program és az RMDSZ szervezete, amely véleményem szerint kiüresedőben van.
Ami a Székelyföldet illeti, látjuk, hogy az RMDSZ-nek a választások szempontjából elsősorban ebben a régióban vannak problémái. 2000-ben Hargita megyében nagy fokú szavazatvesztés indult, és hamarosan, 2004-ben felzárkózott mellé Kovászna megye. Székelyföld kérdését tágabb perspektívában kell szemlélni. Azzal kezdeném, hogy az a politikai elit, amelyik '90-ben meghatározta az RMDSZ vezetését, elsősorban interetnikus környezetben szocializálódott.
A '90-es évek elejének talán legfontosabb momentuma a marosvásárhelyi pogrom volt, ez pedig annak az elitnek a megerősödéséhez vezetett, amelynek célja a román-magyar együttélés által felmerülő problémák megoldása volt. Az 1993 augusztusában megfogalmazott memorandumból (Az RMDSZ memoranduma Románia felvételéről az Európa Tanácsba – szerk. megj.) is nagyjából ezek a kérdések köszönnek vissza: a jogállam alapkérdései, anyanyelvhasználat interetnikus környezetben, a magyar nyelvű oktatás, a Ceauşescu-korszak utolsó szakaszában felszámolt nagy, reprezentatív magyar iskolák jogi státuszának visszaállítása.
Székelyföldről nézve ezen etnikai kérdések többsége értelmetlen és irreleváns. Székelyföldön nem kérdés a magyar nyelvhasználat a közigazgatásban, ugyanúgy, ahogy a magyar nyelvű oktatás sem jelent problémát. A kétnyelvű helységnévtáblákat is kiteszik – az útügy kétszer-háromszor leszedi őket, de miután a lakosság folyton visszateszi azokat, vállat vonnak és tudomásul veszik, hogy van Erdélyben két és fél megye, ahol ezek a kérdések másképpen dőlnek el. A nyelvi kérdések a gyakorlat szintjén megoldódnak, a jogszabályi háttér hiánya senkit sem érdekel.
Székelyföldnek két problémája van: az egyik gazdasági természetű – az ország két legkevésbé fejlett, legkisebb keresetet biztosító megyéjéről van szó. Továbbá az, hogy az interetnikus kérdések nem helyi szinten jelentkeznek, hanem Székelyföld-Bukarest vonatkozásában, ennek feloldása pedig valamiféle közjogi megoldást igényel.
Azt látom, hogy miközben Székelyföld gazdasága talán kezd lassan erőre kapni, a közjogi státusz tekintetében a szemléletváltás még várat magára. A váltás igazából azt jelenti, hogy az RMDSZ lezárja a nyelvi jogok-kérdéskört, és a Székelyföld számára egyfajta közjogi státusz megfogalmazásának irányába lép.
A másik kérdés az RMDSZ etnikai programjának kiürülése, illetve magának a szervezetnek a kiürülése. A program kiürülése akár pozitívnak is mondható, hiszen ha az előbb említett, 1993-ban írt memorandumot nézem, akkor látni lehet: a célkitűzések közül csak a magyar egyetem nem valósult meg.
Erre rátevődik egy nagyon markáns elitcsere. Az 1996-os kormányzati szerepvállalás beindított egy folyamatot, amelynek következtében új politikusi profilok jelentek meg a szervezetben, ezek kizárólag adminisztratív eszközökben gondolkodnak, ha kisebbségi problémák megoldásáról van szó. Az adminisztratív lehetőségek által behatárolt gondolkodásmód mellett észre kell venni azt is, hogy a szervezet kiürült: a meghatározó politikusok az önkormányzatban, prefektúrán, parlamentben, kormányban dolgoznak, így a szűken értelmezett politikai tevékenységen túli feladatok elmaradoznak – pedig az RMDSZ erejét épp ezek a tevékenységek adták.
Három működő területi szervezetet lehet beazonosítani jelenleg Erdélyben, ez három típust is jelent. Az egyik a Szilágy megyei szervezet, ahol még a '90-es évek elejéhez hasonló programokban és szervezeti életben gondolkodnak, sikeresen. Itt még léteznek azok a programok, amelyek a '90-es évek második felétől máshol leváltak az RMDSZ-ről és önálló életet éltek. Szilágy megyében az RMDSZ a társadalmi élet értelmezési kerete. Mindent az RMDSZ szervez, a báltól kezdve a farsangon át a különböző olvasóestekig.
A Bihar megyei szervezetben ezt a működési formát piaci logikával ötvözik: azokat a programokat, amelyeket a '90-es évek elején a társadalom saját önmozgása tartott fenn, a bihariak megvásárolt szolgáltatásként tudják a potenciális választók számára nyújtani. A rendszer teljesen profi, működik, csak elő kell teremteni a költségeket helyi szinten.
A harmadik működő szervezet-típus a csíki, ahol egy sajátos struktúra épült ki. Az RMDSZ szervezési keretén belül az alsó szinteket, az aktivisták bázisát sikerült olyan mértékben kiszélesíteni, hogy azzal oda tudnak figyelni a társadalom összes létező rezdülésére. Ezt Borboly Csaba az ifjúsági szervezetekre alapozva szervezte meg: nincs olyan település, ahol ennek ne legyen struktúrája, mozgalmára, embere. Folyton azt mondják, hogy le kell menni az emberekhez, oda kell figyelni a szavukra, meg kell kérdezni őket. Erre a struktúrára alapozva a csíki RMDSZ kitűnően működik.
A szervezetek többségében nincs értékelhető tevékenység. Az egymást követő választási kampányok ezt sokáig elfedték, azonban most, „nyugalmi időszakban” látszanak a hiányosságok.
Bakk Miklós: – Véleményem szerint az erdélyi magyarság politikai alternatíváinak laboratóriuma Székelyföldre tevődik át. Ez már azért is nagyon furcsa dolognak tűnik, mert Székelyföld társadalmi-modernizációs szempontból – ma ezt legtöbben így látják – perifériája az összmagyarságnak, de még az erdélyi magyarságnak is, gazdasági elmaradottsága és rurális jellege okán.
A kialakult politikai struktúrában azonban a legtöbb politikai újítási lehetőség jelenleg a Székelyföldön van. A legerőteljesebb verseny a magyar politikai versenyzők között egyértelműen Székelyföldön bontakozott ki, de ugyanakkor az együttműködés keretei is leginkább itt munkálhatóak ki. Nem tudjuk, hogy az együttműködésre való törekvés, illetve az éles szavazatszerző verseny gyúlékony politikai elegyéből mi alakul ki. De bárhogyan alakuljon is, a politikai innovációnak komoly terepe van Székelyföld, ez számomra eléggé egyértelműnek tűnik.
Természetesen hiba lenne összetéveszteni ezt a politikai modernizációra való késztetést vagy az innovációt a politikai kultúra székelyföldi állapotával. E térségben egy sor olyan ‒ legegyszerűbben autoriternek nevezhető ‒ vonása van a politikai életnek, amely arra utal, hogy a helyi elit leginkább egy nem vitatkozó, hagyományosabb, falusiasabb világra épít. Mindazonáltal a politikai innovációnak vannak esélyei.
Azért is érdekes a Székelyföld és az RMDSZ vonatkozásában ez a fordulópont, mert meglátásom szerint most tart ott Székelyföld, ahol a hatvanas-nyolcvanas évek Nyugat-Európájában a különböző nemzetiségi mozgalmak, ún. etnikai pártok voltak. Ha ezek pályáját követjük, nagyjából azt látjuk, ami itt most kibontakozóban van.
E pártok is osztódással szaporodtak ‒ jórészt ‒, de azzal a különbséggel, hogy ott, a nyugat-európai térségben gyorsabbak voltak ezek a folyamatok, míg itt, Romániában az ún. egységpárt-logika, amit az RMDSZ képviselt, jó 15 évig fennállt. Mindez azért történt így, mert míg a nyugat-európai etnikai pártok egy kész politikai rendszerbe léptek be, és gyorsan kialakítottak egy politikai-ideológiai profilt is, az RMDSZ együtt alakult a romániai pártrendszerrel, a román pártok pedig elfogadták, hogy az RMDSZ az egyetlen legitim szervezet, amely a magyarok szavazataira igényt tarthat. Így az erdélyi magyarok politikai opciói sokáig csak a belső ellentéteken csiszolódtak, majd pedig az egységes magyar médiatérben formálódtak.
Továbbá, a nyugati modellben azt lehet látni – és itt visszakanyarodunk a Székelyföld-problematikához – hogy ott, ahol egy területileg koncentrált nyelvi kisebbség volt, ott az etnikai reneszánsz, a kulturális, nyelvi, etnikai identitás ébredése és őrzése összekapcsolódott egy területfejlesztési logikával, egy területi érdekvédelemmel. Tehát miközben kulturális jogaikat védték, a centrummal szemben területi érdeket is megfogalmaztak. A Székelyföld egy bizonyos fáziskéséssel jutott el ide.
Nyugat-Európában egyébként nem csupán az etnoregionális pártok fogják be a kisebbségek szavazatait. A szórványban, lokális kisebbségben élők érdekeit sokszor valamely, a politika peremén létező mozgalom jeleníti meg, vagy pedig a politikai rendszer nagy centrumpártjai dolgoznak ki a kisebbségek számára egy politikát, például kisebbségi tagozatokat létesítve. Az RMDSZ 15 éves uralgása azt eredményezte, hogy mellette igazából semmilyen más megoldástípus,eszköz nem tudott előretörni, és ennek Székelyföld látta a kárát. Ezt persze nem lehet egyértelműen az RMDSZ hibájának felróni, a rendszerváltás specifikumából adódott. De a fordulat fel nem ismerése már nagy hibája a szövetségnek.
Ami a program említett kiürülését illeti, annak okát abban látom, hogy a programírás hevülete az RMDSZ első, konszolidációs korszakát jellemezte. De akkor az RMDSZ identitás-programokat írt, amelyekkel saját egységét konszolidálta, és kevésbé a politikai cselekvést készítette elő. Majd ez is lefékeződött, amikor koalíciós szerepvállalásra került sor. Van itt egy fontos mozzanat, mely a román politikai berendezkedés és kultúra egészéhez kapcsolja az RMDSZ-t. A román pártok sokkal inkább pozíció-, mint programorientáltak. Ezt Daniel Barbu például az 1800-as évek közepéig, az első román pártok megalakulásáig vezeti vissza, tehát egy erőteljes hagyomány. Az RMDSZ pedig ehhez idomult, ezt vette át. Ez az a szál, amelyen keresztül a román politikai hagyomány erősen beépült az erdélyi magyar politizálásba.
Ebből a helyzetből egy kis elmozdulásra most sor kerül. A román pártok esetében fontos az, hogy betagozódnak az európai pártcsaládokba, amelyeknek, nyilván, csak nagyon laza programjaik vannak, azonban az európai politizálással jóval több színtéren történik a politikai cselekvés, és a színterek között a pártoknak valamilyen konzisztenciát meg kell teremteniük – ezt pedig csak program alapján lehet elképzelni.
Másrészt a politikai verseny ‒ az a kényszer, hogy az RMDSZ-nek vitáznia kell kihívóival ‒ szintén a program megalkotásának a fontosságát növeli. Mindaddig, amíg egy többé-kevésbé hegemonisztikus helyzetben volt az RMDSZ, a programra oly nagy szüksége nem volt. Persze nem azt állítom, hogy a változás nagy lesz, de egy kis elmozdulás mindenképp bekövetkezik a programok felértékelődésének irányába.
Kiss Tamás: – Miközben egyetértek Székely István Székelyfölddel kapcsolatos történelmi helyzetértékelésével, azzal, hogy az RMDSZ programja többnyire az interetnikus közegre fókuszál, úgy érzem, túlságosan rövidre van zárva az a megoldási javaslat, miszerint a nyelvi jogokat háttérben hagyva a közjogi megoldás fele kellene ellépni.
Szerintem az autonómia szajkózásával az RMDSZ megkerüli a kérdést. Nem igazán beszél arról, hogy Székelyfölddel ténylegesen mit lehetne csinálni. Közvélemény-kutatások is azt igazolják, hogy az autonómia, mint közjogi megoldás, nem bír már mozgósító erővel Székelyföldön. A székelyföldiek nem hisznek abban, hogy az RMDSZ illetve más politikai erők ezt komolyan gondolják.
Bakk Miklós szavaival jobban egyet tudok érteni: ebből én azt érzem ki, hogy a Székelyföldet mint régiót ki kell találni. Az identitáspolitikát a régiófejlesztéssel kell összekapcsolni, úgy, hogy annak legyen egy társadalmi és gazdasági koherenciája, identitástudata. Persze egy közjogi megoldást is meg lehet fogalmazni ezzel kapcsolatban, de ezt már nem lehet megúszni azzal, hogy várjuk az autonómiát, és közben nem csinálunk semmit.
Én is azt látom, hogy egy székelyföldi régió felépítésében és kitalálásában sokkal több potenciál van, mint a kilencvenes években megfogalmazott erdélyi magyar társadalom-projektben. Én úgy fogalmaznám meg a kihívást és a kérdést, hogy miképpen lehet kitalálni, felépíteni a székelyföldi régiót úgy, hogy az ne verje szét az erdélyi magyar társadalom-projektet? Nem tartanám szerencsésnek, hogy az erdélyi magyarság egy egymás ellen építkező székely és nem székely részre bomoljon.
Székely István: – Félreértetted, amit mondani akartam. Az RMDSZ-nek mindig az volt a célja, hogy egy központilag megfogalmazott projektnek legyen magyar eleme. Én azt értem közjogi státusz irányába történő elmozdulás alatt, hogy le kell válni erről az érdekkijáró típusú szemléletről, amiben visszaköszön a '89 előtti reflex, hogy mindig oda szaladunk, ahol éppen osztanak valamit, és megpróbálunk minél többet hazavinni belőle.
A lényeg az kellene legyen, hogy Székelyföldről kiindulva próbáljuk végiggondolni a problémát. Jelenleg azt látom, hogy a Hargita megyei tanács körül sok tucat praktikusan megfogalmazott, időnként kaotikusnak tűnő, de jó program van, míg Kovászna megyében nagyobb, integrált programokban gondolkodnak. Azt remélem, hogy ebből kialakulhat egy olyan típusú Székelyföld-szemlélet, ami akár a közjó szintjén is újra tudja fogalmazni Székelyföld perspektíváit, kihívásait, és az arra adandó válaszokat.
Bakk Miklós: – Anssi Paasi finn társadalomföldrajz-tudós, a regionális kutatások elismert szakértője a régiókat társadalmi konstrukciókként határozza meg. Az ő meghatározása szerint egy régió négy, egymást részben átfedő szakaszban épül fel: a terület meghatározása, identitást formáló szimbólumokkal való felruházása, intézményeinek kialakítása és – végül – a társadalom általi elismertetése, hivatalosítása. Nos, Székelyföld az első három szakaszt nagyjából abszolválta ‒ vagy legalábbis jól elkezdte ‒, ott van a régióvá válás küszöbén, hiszen vannak kijelölt határai, vannak intézményei, van saját szimbolikus szférája. Egyedül a hivatalos elismerés hiányzik, az autonómia-program, a közjogi státus ezt célozza.
Namármost: ezt a közjogi státuszt az RMDSZ ritkán mondta, és inkább csak abban az értelemben, ahogy programjának a funkcióját a kilencvenes évek első felére az előbb vázoltuk. A most jelentkező, új székelyföldi politikai generáció azonban kezdi felismerni, hogy ezt a közjogi státust nem általános szólamként, ködös vízióként kell megjeleníteni, hanem az építkező régió felől, kötni a székely társadalomépítéshez, amelyre kell valami választ adniuk, hiszen ott vannak az önkormányzatokban, ahol némi pénz is van, s időnként némi választási verseny.
Székely István: – – Amennyiben a mostani alapszabályzatban megszavazzák azt a kitételt, miszerint területi szervezetek közös szerveződési formákat hozhatnak létre, ez változást jelenthet az eddigiekhez képest. Az eddigi történések alapján egészen biztos az, hogy a jelöltállítás nem kerül át az újonnan létrehozott regionális szerveződési formába. Azonban egy nagyon jelentős dolog átkerülhet: az, hogy a régiónak a közvélemény előtti megjelenési formája intézményesül és egységesül. Az eddigi bonyolult rendszer – székek, trónok és hokedlik – helyett először jelenik meg Székelyföld mint önálló entitás.
Elég sokat hallunk az RMDSZ-en belüli demokráciadeficitről, mint olyan kérdésről, amin változtatni kell. Ez az elnökjelöltek kétharmadának programjában benne van. Sokféle demokráciaértelmezés van: amikor pártok, politikai szervezetek esetében próbálják a demokrácia kérdését vizsgálni, akkor általában két szempontot vesznek figyelembe: az egyik a platformok szabadságfoka, a másik kérdés pedig az, hogy a szervezeten belüli kisebbség milyen mechanizmusokon keresztül tud többséggé válni. A politikusok általában akkor beszélnek demokráciadeficitről, amikor ők nincsenek a döntéshozók között.
Amit esetleg végig lehetne gondolni, az nem a demokrácia, hanem a reprezentativitás kérdése. A kilencvenes évek végén született egyfajta értelmezés, miszerint a választóknak elegük van az állandó vitákból. Nem a civódást akarják látni, hanem egy egységes szervezetet, amely egy világos, pontosan körülírható cél fele halad, és nagyjából ugyanazt gondolja a jövőről, a cél eléréséhez szükséges eszközökről, stb.
Részben ennek következménye, hogy a 2000-es évek első felére az RMDSZ-ből eltűntek a viták: az SZKT a világ legunalmasabb helyévé vált. A viták az RMDSZ és az RMDSZ-en kívüli ellenzék közé tevődtek át. Azt kell mondanom, hogy ha az RMDSZ egy kisebbségi társadalmat próbál annak a teljes sokszínűségében leképezni, akkor ezeket a vitákat nem lehet megspórolni. Az RMDSZ-nek van mit javítani reprezentativitás tekintetében, hiszen jelenleg – főként Székelyföldön – nem mondhatja el, hogy a szövetség politikusai között minden egyes választói szegmens megtalálja azt az arcot, hangnemet, habitust, amelyben saját problémafelvetésére ismer.
Végső soron mi a kongresszus tétje? Mi az az öt dolog, ami el fog itt dőlni?
Bakk Miklós: – Szerintem nem a kongresszusnak mint döntési momentumnak van tétje. Nem tudok arról, hogy itt, helyben nagy dolgok dőlnének el. Igazából annak van tétje, ami a kongresszus után fog történni; most csupán annyi a kérdés, hogy lezárul-e a program- és szerkezetváltással valamilyen lehetőség, vagy nyitva marad a jövő a perspektívaváltás tekintetében.
Hogy ki lesz az elnök, az félig-meddig már eldőlt, hiszen Kelemen Hunor az abszolút esélyes. Ha a programot nézzük, akkor itt sincs nagy változás, hiszen a javaslatok integrálódtak a korábbi programstruktúrába, és inkább egyfajta követési üzemmódot, folyamatosságot jeleznek, mintsem perspektívaváltást.
Tehát csupán a változási lehetőségek pászmájának a kiszélesedéséről beszélhetünk. Ha a kongresszus arról szólna, hogy Markó Bélát újraválasztják, akkor a jövőbeli lehetőségeknek a pászmája jóval szűkebb lenne, most azonban, e személyi váltással a pászma szélesebbnek tűnik. De nem tudjuk, bekövetkezik-e valamilyen váltás, és ha igen, mikor.
Székely István: – Egy hasonlattal élve, az RMDSZ nem csatahajó, hanem inkább egy olajszállító tanker, amely lassan, megfontoltan mozdul. Ilyen szempontból a kongresszus olyan pillanat, amikor az RMDSZ egyrészt beépít a programjába néhány, az elmúlt egy-két évben történt elmozdulást, ugyanakkor megelőlegez bizonyos kérdéseket – ilyen például az a kitétel, miszerint a területi szervezetek egyfajta regionális szervezetet hozhatnak létre.
Bakk Miklós: – Ha az RMDSZ-re pártként tekintünk, akkor el kell fogadnunk, hogy az új vezető választása a konszolidáció tesztje is. Azaz, akkor erős egy párt, ha a vezetőváltás tesztjén sikeresen átmegy. Nagyobb belső törések, csoportok leszakadása nélkül. Innen tekintve, az RMDSZ egy konszolidált párt. Persze, a konszolidáltságot fenntartó túl erős belső kontroll az alkalmazkodás, az új utak felismerésének a gátja is, míg a túl eleresztett belső demokrácia széteséshez vezethet.
Székely István: – Ha megnézzük a 2008-as választásokat, és összevetjük azzal, amit 2012-ben várhatóan látni fogunk, akkor azt kell mondanom, hogy az a politikai elit, amely ennek a politikai rendszernek az alapjait lefektette, egy, vagy akár több lépést is hátralép. Egyesek akár teljesen fel is hagynak a politizálással, többnyire életkori megfontolásokból.
Amikor a jelenlegi politikai elitről beszélünk, akkor egy 1950 és 1955 között született generációról van szó. Ebben az időszakban született a jelenlegi teljes RMDSZ-vezérkar, Markótól Takácsig, Verestóy-tól Frundán át Borbélyig. Ez a generáció határozta meg az RMDSZ elmúlt húsz évét, és ők fokozatosan visszavonulnak.
A probléma az, hogy a középnemzedék nagyon vékony mind az erdélyi magyar társadalomban – hiszen a 60-65-ös elit jelentős része a 80-as években emigrált –, mind az RMDSZ-ben. Létezik olyan értelmezés is, miszerint az 50-55-ös elit jobb szerette volna távol látni az RMDSZ-től a 60-65-ös elitet, ugyanakkor pedig beemelte a hatalomba a 70-75-ös korosztályt, elsősorban legitimizációs céllal. Így most, amikor megteremtődik a váltás feltétele, nincs aki zökkenőmentesen átvegye a helyet. A jelenlegi elitnél két évtizeddel fiatalabbak egy más világot képviselnek: ők 89 után szocializálódtak, annak minden jó és rossz következményével együtt.
Bakk Miklós: – Nagyon sok személyi dolog miatt is lassan fordul a hajó. A hatalomátadás ezen módja a lassú átalakulást favorizálja – ha Kelemen Hunor átveszi az RMDSZ irányítását, neki kötelező módon folytatnia kell a Markó-örökséget. Markó továbbra is meghatározó kíván lenni az RMDSZ vezetőségében, és nyilvánvaló, hogy ő nem tartja kívánatosnak a gyors változást vagy törést, hiszen az az egész eddigi építkezését, politikai életművét kérdőjelezheti meg. Mondhatni, Markó tulajdonképpen örökségvédelemre rendezkedett be az RMDSZ-ben.
Ezzel szemben kell Kelemen Hunornak újítania. És nagyon sok függ attól, hogy mennyire bátran kezdi ki Markó Béla árnyékában a Markó-örökséget. A feladat alapvetően a megőrizve meghaladni feladata. Vagy a meghaladva megőrizni feladata...
Konszenzus alakul ki lassú forduló ügyében. De ráér az RMDSZ lassan fordulni? Nincs a közeljövőben néhány olyan kényszerítő körülmény, tényező, amelyiknek vagy megfelel, vagy katasztrofális helyzet állhat elő?
Bakk Miklós: – Ráér, mert mindig az a jó döntés egy adott pillanatban, amit még meg tud hozni egy párt...
Székely István: – Lehet, hogy lesznek gyorsabb változások, de ezek nem az RMDSZ-kongresszushoz vagy az RMDSZ vezetésének döntéséhez köthetők majd, hanem valószínűleg külső kényszerekhez. Ugyanakkor az RMDSZ annak tudatában fog lassabban fordulni, hogy nem várható valamiféle katasztrófa, legalábbis én nem valószínűsítek ilyet.
Bakk Miklós: – Úgy gondolom, hogy az első változás mindenképpen a partneri viszony átalakításában érhető majd tetten. Az RMDSZ-nek a partnerek, a versenytársak elismerésében kell jóval többet mutatnia. Korai latolgatni, hogy ez miképp, milyen eredménnyel következik be – sokminden attól függ, hogy bejegyzik-e az EMNT pártját, és ha igen, mikor.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
