„Az iraki háborút egy hazugság igazolja”
szerk. 2003. február 24. 17:27, utolsó frissítés: 17:24Ellenzem a halálbüntetést, de a Szaddam-fajta diktátorokkal kivételt tennék. A háború csak a nyitni próbáló iszlám országokat tenné tönkre: innen látszik, a realizmusnak híján vannak Washingtonban – vélekedik Bányai Péter politikai elemzõ.
– Az egész világon az iraki háborúról beszélnek, napról-napra újabb politikai szövetségek kötõdnek és bomlanak fel. Románia hogyan játszik ebben a játszmában?
Bányai Péter: Nagyon rosszul. Csak a rövid távú elõnyöket keresi, anélkül, hogy perspektívában gondolkodna, és maga elõtt látná a következményeket. Egyszóval improvizál. Félig-meddig tagjai vagyunk a NATO-nak, annak a szervezetnek, amelynek jelentõsége napról-napra csökken, jövõje bizonytalan. Természetesen jelenleg a legfontosabb számunkra az Európai Unióba belépni.
Az elsõ baklövés az amerikai katonák kiadatásának a tiltásáról szóló határozat volt, amelyre még a NATO-meghívás elõtt sor került. Akkor már biztos volt, hogy benne leszünk, ezért ezt a tettet egyértelmûen a szolgalelkûség magyarázza. Zárójelben megjegyzem, hogy az integrációs politikánk, de a külpolitikánk nagy része is „behódolási” megmozdulások sorozata, amelyet késõbb a ceausiszta mentalitásban gyökerezõ kifakadások követnek, hogy a „nemzeti függetlenség” menthetõ legyen.
A nyugatiak szemében humorosnak és értetlennek tûnik, hogy egy kis ország, amely többszörösen kifejezte csatlakozási óhaját valamely klubba (EU, NATO, IMF, Világbank), és a feltételeik teljesítéséhez többszörösen ígéretet is tett, amikor számon kérik rajta az ígéreteit, akkor miért csattan fel és válaszolja azt, hogy ne avatkozzanak be a belügyeibe. Nyilvánvaló, hogy más súlya van egy közepes nagyságú, EU-alapító államnak egy kis, csatlakozni kívánó ország mondókájával szemben.
– Térjünk vissza az amerikai katonák kiadatását tiltó határozathoz…
BP: Ez a határozat ingerelte az EU-t, és szimbolikusan is súlyos tettnek számít. Miért kéne az amerikai katonákat a nemzetközi jog fölé helyezni? Miért nem az angolokat is? Vagy az egész NATO-t? Mindez az amerikai törekvés elfogadását jelenti, hogy mindig õk legyenek a „number one”-ok, akik a nemzetközi jog fölött állnak. Nehéz ilyen helyzetekben elkerülni a szélsõségesek (jobb és baloldali) által Amerikára aggatott címkéket, mint pl. a „nemzetközi csendõrség” kifejezést.
A jelenlegi helyzet egyik következménye az lesz, hogy megnõ a szélsõséges pártok népszerûsége, ugyanis ezek az antidemokratikus, nacionalista propaganda mellett szembeszálltak az amerikai hegemóniával és a globalizációval is. De ez nem érdemük, csak a szerencséjük. Szerencsések voltak, mivel a többi párt elhanyagolta ezeket a valós problémákat, amelyeket õk, szélsõségesek, groteszk, uszító nyelvezetbe öltöztettek.
De térjünk vissza Románia szerepére a „játékban”. Most, hogy kitört a vita az AEÁ, az EU és az európai országok között, mi eléggé megkérdõjelezhetõ módon, az amerikai oldal mellett köteleztük el magunkat. Nem hiszem, hogy sok jót írtam korábban Nastaserõl, de az egy hónappal ezelõtt tett megállapítása valóban kitûnõ: „Attól félek, hogy Szaddam megnyeri a háborút, mielõtt elkezdõdne. Az Európa és Amerika, valamint az európai országok közötti széthúzás a diktátorok és a terroristák pozícióját erõsíti”. Minden jel arra mutat, hogy az Amerika-barát „keményvonal” a Cotroceni-palotából ered, és Nastase megpróbálta egyensúlyba hozni az Amerika és Európa mellett szóló érveket.
– A romániai átlagember mennyit képes érzékelni a lehetséges háború körüli nyugtalanságból? Tudatában van az ezekben a pillanatokban hozott döntések fontosságának?
BP: Keveset, de ez nem az átlagember, hanem a tömegkommunikáció hibája. Én inkább arra kérdeznék rá, hogy a közvélemény formálói egyáltalán megértették ezt a szörnyen összetett problémát? Lássunk rá egy példát: a 22 címû közéleti hetilap utolsóelõtti számát. Az újság profiljából kiindulva elcsodálkozunk rajta, hogy február közepén még egy fél oldalt sem szentelt a témának. Ez a romániai demokratikus elit tájékozottsági színvonala. Akkor mit várhatunk egy hétköznapi romániai lakostól?
A többi kelet-európai országban sem rózsásabb a helyzet, a háborút ellenzõk többségének magatartása egyszerû pacifizmus. Az ottani értelmiségiek körében azonban létezik egy erõteljes vita, és a témában megjelenõ cikkek sem egyszerûen háborúellenesek vagy -mellettiek, hanem sok-sok információval aprólékosan elemzik a problémát. A politikusokat sem hibáztatják annyira, nem várnak tõlük intelligens vitákat, azok egyszerûen hoztak egy határozatot, amit megpróbálnak eladni, és természetesen ehhez egy leegyszerûsítõ, populista diskurzust alkalmaznak.
– Sok országban nagyszabású háborúellenes megmozdulások zajlottak, ennek ellenére nálunk alig száz ember vett részt rajtuk Bukarestben és Kolozsváron.
BP: Ennek két oka van. Az elsõ az, hogy a többségnek az az érzése, hogy nem tudja befolyásolni a politikai döntéseket. Zárójelben hozzáteszem, ahol a kormány és az ellenzék között 53 a 47-hez az arány, ott mindenki tudatában van annak, hogy bármelyik tüntetés az ellenzék gyõzelmét is hozhatja, a kormány megbuktatását és elõrehozott választásokat. Nálunk nem ez a helyzet.
A második ok: Emil Constantinescu. 1990 januárja és 1996 õsze között zajlott le úgymond a „demokratikus erõk” és a „poszt-kommunisták” közötti harc. A gyõztes Emil és társasága lett. Emil Constantinescu legnagyobb sikere, amellyel majd bekerül a történelemkönyvekbe az, hogy jó pár évtizedre sikerült megölnie az emberekben a reményt. Innen az érdektelenség, közömbösség.
– Európa – úgy tûnik -- nem nagyon akar minket. Mi miért akarunk mindenáron csatlakozni?
BP: Visszautasítom az így megfogalmazott kérdést, mivel nem létezik olyan, hogy Európa. Ami adva van: az országok sokasága, a szervezetek, és gyakran magán a szervezetken vagy pártokon belül sem mindig egyeznek az esetek nagy részében a vélemények. Az EU mindenekelõtt gazdasági szövetség, amely most átalakuláson, vagy egyenesen válságon esik át. Akárhogy is van, nem érzelmi alapon ítél meg egy országot, hanem érdekeltségei szerint.
A csatlakozás jó dolog, de nem azért mert ott valamiféle földi Paradicsom várna ránk, hanem azért mert szükségünk van rá, mert a gazdasági fejlõdés, vagy egyáltalán a kereskedelmi túlélés összehasonlíthatatlanul nehezebb lenne ezen közösségen kívül. Léteznek szilárd demokráciával és gazdasággal rendelkezõ országok, amelyek nem hajlandók belépni az EU-ba, mégis jól elboldogulnak. De mi nem azok közé tartozunk.
– Tudom, hogy nem ért egyet az amerikaikkal, de mi van ha nekik van igazuk, és Szaddam eltávolítása a világbékéhez létfontosságú?
BP: Erre megpróbálok távirati stílusban válaszolni. Nem vagyok az amerikaiak ellen, hanem csak Bush politikáját ellenzem. Nem hiszem, hogy igaza volna. Ezt nehéz egy pár szóban megfogalmazni, de megpróbálom. Nem vagyok pacifista. És nincs kétségem az iraki rezsim undorító voltát illetõen. Határozottan ellenzem a halálbüntetést, de a Szaddam-fajta diktátorok esetében kivételt tennék, szemrebbenés nélkül.
De az információk sokasága alapján biztos vagyok abban, hogy Szaddam távolról sem akkora kulcsfigurája a nemzetközi terrorizmusnak, mint ahogy sokan hiszik. Elõszöris, inkább az állítólagos, úgynevezett „szocialista”, mint a radikális iszlám eszmék híve, nem fanatikus al-Qaida rajongó.
Ugyanakkor a Washington Post-ban és a New York Times-ban megjelenõ, a Bush politikáját bíráló cikkekben pacifizmussal nem vádolható politológusok is azzal támadják az aktuális hatalmat, hogy egy hazugság igazolja a háború kirobbantását, mégpedig az, hogy kapcsolat állna fenn Szaddam és Oszama bin Laden között. Ezt Thomas L. Friedman, az idősebb Bush tanácsadója az első öböl-háború idejéből és Zbigniew Brzezinski állítják az említett két napilapban.
– Egy telefonbeszélgetés alkalmával aggodalmadat fejezted ki Irak megtámadásának következményeirõl. Mégsem a béke következne a csata után?
BP: A háború következményei katasztrofálisak lennének. Hatalmas emberi áldozatok árán eltûnne egy diktatorikus rezsim, viszont megerõsödne a nemzetközi terrorizmus. Tucatnyi mérsékelt, fél-demokratikus, Nyugat- és Amerika-barát arab állam összeomlana, ugyanolyan utálatos diktatúrává alakulnának, mint amilyen Irak volt. Sõt sokkal veszélyesebbek lennének, mert ezen rendszerek már a vallási fanatizmusra építkeznének.
Naponta öt-hat órán keresztül chatelek a muzulmán világban élõ barátaimmal, követem az eseményeket. Iránban és Pakisztánban konkrétan tudom, hogyan változik az aránya a mérsékelt muzulmánoknak és a vallási fanatikusoknak. Minden egyes hír, amely a küszöbönálló háborúról szól, az intoleráns fanatikusok számát és befolyását növeli. Jelen pillanatban egyre nõ a fanatikusok száma, akik bármelyik pillanatban készek feláldozni magukat hogy csapást mérjenek a „hitetlenekre”, legfõképp az amerikaiakra és a zsidókra. Ha kitör a háború, számuk megtízszerezõdik.
Ahogy a vietnami háborút nem lehetett megnyerni, úgy ezt sem lehet. Természetesen Irakot önmagában el lehet foglalni, de utána mit fognak tenni? Elindulnak azon országok ellen, akik jelenleg még Iraknál is vehemensebben támogatják a terrorizmust? Háborút indítanak azok ellen, akik ezekben a hónapokban az iraki konfliktus hatására szintén fundamentalista iszlám államokká váltak?
A fundamentalizmus radikalizálódásával párhuzamosan valami hasonló folyamat zajlik le a nyugati „civilizált” országokban is: egyre gyakrabban tesznek egyenlõségjelet az iszlám és a fundamentalizmus közzé, vagy ami még rosszabb, az arabok és a terroristák közzé. Ami nemcsak túlzás, hanem fundamentalista aberráció.
– Néhány nappal ezelõtt az emberiség két részre szakadt: „jó fiúkra” és „rossz fiúkra”. Most a „jó fiúk” is két táborra estek szét. Ez a megosztottság a körülmények számlájára írható, vagy a gazdasági érdekek konfliktusa?
BP: A jó és rossz típusú megkülönböztetés mindig is egyszerûsítés. Természetesen gazdasági érdekellentét is létezik ebben a vitában, és harc is a befolyásért. Nem akarom idealizálni az európai vezetõket, akik szembeszálltak a háborúval. Nem nagyon érdekel, legalábbis nem az érdekel elsõsorban, hogy miért vétózták meg a NATO-ban a Bush-adminisztráció Törökországról szóló javaslatát. Függetlenül a szándéktól, még ha a legalantasabb is, az õ döntésük bölcsebb, gyakorlatiasabb mint az amerikai hatalomé.
Bush gondolkodása túlságosan leegyszerûsítõ, egy fundamentalista evangélikus szekta tagja, amelyik hisz az „újjászületésben”, vagyis õszintén vallja, hogy nincs más csak a „rossz” és a „jó”, az „ördögök” és az „angyalok”. Nem szeretnék teológiai vitákba bonyolódni, de a politikai döntések nagy részében nem a jó és a rossz között kell választanod, hanem a rossz és a „kisebbik rossz” között. Ezt hívjuk realizmusnak, amibõl most egy kicsit híján vannak Washingtonban.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
