Lazán vette az akadályokat a polgármesterjelöltek vitáján Eckstein
Kertész Melinda
2012. május 18. 18:41, utolsó frissítés: 18:53
A „barátságos mérkőzésen” az RMDSZ jelöltjét nyertes attitűdje és higgadtsága átsegítette a kényelmetlen pillanatokon. Az EMNP-s Gergely több ízben is úgy tűnt, hogy elmerül.
Nyilvános vitába szállt csütörtök este a kolozsvári polgármesteri széket megpályázó két magyar jelölt, az RMDSZ-es Eckstein-Kovács Péter és Gergely Balázs, aki az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben indul a tisztségért. A Kolozsvári Magyar Politológushallgatók Társasága (KoMPoT) által szervezett vitán a jelöltek különböző, a várost érintő témakörökben ismertették meglátásaikat, replikáztak egymásnak és válaszoltak a közönség kérdéseire.
A „barátságos mérkőzésen” Ecksteint felkészültsége, politikai pályafutása alatt szerzett gyakorlata, nyertes attitűdje és higgadtsága átsegítette a kényelmetlen pillanatokon, a vita teljes időtartama alatt uralta a helyzetet, míg Gergely e rutin hiányában több ízben is úgy tűnt, hogy elmerül.
Ki kit akar képviselni?
Eckstein négy nagy fejezetre osztotta a programját: élhető Kolozsvár alatt egy barátságos várost képzel el, ahol a kismama, az egyetemista, a nyugdíjas, a biciklis és az autós is jól fogja érezni magát – ez utóbbi kategória azért, mert megoldja a parkolási gondok nagy részét. A fejlődő város címszó alatt a tudásalapú fejlődésben gondolkodik, hogy maradásra bírja az egyetemek végzettjeit.
A multikulturalitás is programja része. Ígéretet tett arra, hogy amikor megválasztják polgármesternek, másnap kiteszi a műemlékekre a többnyelvű feliratokat. Átlátható, tisztességes és digitalizált polgármesteri hivatalt ígér, hogy számítógépről, okostelefonról is lehetővé váljon az ügyintézés.
Gergely Balázs elmondta, elsősorban magyar jelölt, így a magyar közösség érdekeit szeretné képviselni. Magát és a csapatát is elsősorban a kolozsvári magyar közösség jelöltjének tartja, ellentétben Eckstein-Kovács Péterrel, aki a teljes kolozsvári lakosság jelöltje kíván lenni. Ami, noha jó dolog, egyelőre „science fiction” az EMNP-s jelölt szerint.
Gergely úgy véli, jelenleg senki nem képviseli hatékonyan a kolozsvári magyarságot. Sőt, véleménye szerint a jelöltség tétje nem a nyerés, hanem inkább egy esély a politikai szervezetek megjelenítésére és elképzeléseiknek a közbeszédben való megjelenítésére.
Eckstein replikázott: elmondta, azért indul, mert nyerni akar, bízik abban, hogy Kolozsvárnak lehet magyar polgármestere. Ennek érdekében a magyar szavazatok mellett román és roma szavazatokat is megpróbál begyűjteni.
Ki nem tudja, mekkora a város költségvetése?
A vita akkor kezdett kiéleződni, amikor a két jelölt egymásnak feltett kérdésekre válaszolt. Míg Eckstein városvezetési témakörben tényszerű információkról és konkrét elképzelésekről faggatta vitapartnerét, többször is sarokba szorítva azt, addig Gergely többnyire a polgármester-jelöltség témaköréhez szorosan nem kapcsolódó, politikai jellegű kérdéseket intézett az RMDSZ jelöltjéhez.
Gergely nem tudott válaszolni Eckstein kérdésére, hogy nagyságrendileg mennyi Kolozsvár költségvetése, mennyit fordít ebből az összegből az egészségügyre, illetve, ha polgármester lesz, mire fordítja a rendelkezésre álló pénzt. „Nem tudom pontosan, hogy mennyi a város költségvetése, de meg fogom tudni abban a pillanatban, amikor a tanács tagja leszek” – felelte Gergely.
Eckstein elmondta Gergelynek, közel egymilliárd lej a város költségvetése, majd megkérte, nevezzen meg néhány, EU-s alapokból finanszírozott beruházást, amely most zajlik a városban.
Gergely, jelezve, nem gazdasági szakember, hanem régész, a kolozsvári körgyűrűt nevezte meg, amelyet jelentős részben EU-s pénzalapokból finanszíroznak, de a villamossín felújítása nem jutott eszébe.
Zavarba lehet-e hozni Ecksteint?
Ecksteintól azt kérdezte az EMNP-s politikus, hogy miért nem mondott le államelnöki tanácsosi tisztségéről akkor, amikor Traian Băsescu Budapestről üzent haza, hogy soha nem lesz Székelyföldnek területi autonómiája, és hogy a nemzeti kisebbségek kollektív jogait soha nem fogja elismerni, miért Verespatak ügyének apropóján távozott az államelnöki tanácsosi tisztségből.
Eckstein elmondta, nem feltételezte azt, hogy odakerül kisebbségi ügyekben illetékes tanácsosnak, és "Băsescu államelnök másnap Agyagfalván kikiáltja a székelyföldi autonómiát". Kifejtette: az volt a tiszte, hogy kisebbségi ügyekben tanácsokkal lássa el az államfőt, amit meg is tett. Hangsúlyozta, az ő közbenjárásával történhetett meg az, hogy ezelőtt két évvel Tusványoson az államelnök találkozott Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével, és legalább megismerhette az autonómiára vonatkozó álláspontokat.
„Úgy érzem, lendítettem az ügyön, de előre tudtam, hogy a román államfő nem fog az autonómia ügyében előrelépni. Ez belátható dolog volt, ezzel együtt vállaltam a munkát.”
Gergely elmondta, Kolozsváron közösen lobbiztak, harcoltak azért, hogy létrejöjjön a koalíció, de ez nem nem született meg, az RMDSZ országos vezetősége tiltására nem egyezhettek meg, ennek ellenére Eckstein vállalta a polgármester-jelöltséget. Az EMNP polgármester-jelöltje arra volt kíváncsi, hogy “ilyen diktatórikus és a helyi demokráciát figyelembe nem vevő vezetés mellett” hogyan lehet polgármesternek indulni.
Ecksteint nem hozta zavarba Gergely kérdése. Elmondta, korábban is pályázott már a polgármesteri tisztségre, és a szavazatok 20%-át sikerült összesítenie az első fordulóban, ehhez képest a 2009-ben lezajlott polgármester-választáson Gergely eredményei ettől messze elmaradtak. „Azt, hogy ki az esélyesebb jelölt, hogy én indulok, vagy te, nem lehet pénzfeldobással eldönteni: erre a statisztika ad választ” – felelte Eckstein.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak