Kollektív istálló belvárosi palota helyett?
Kiss Gábor 2013. március 22. 17:59, utolsó frissítés: 2013. március 25. 13:00Bírálja a református egyház a kormány restitúciós törvénytervezetét, amely nem egyszerűsödik, hanem ezzel ellentétben, kaotikusabbá teszi a visszaszolgáltatásokat.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke, valamint Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke ezt pénteken jelentette be Kolozsváron. A Romániai Református Egyház Zsinata így írásban is eljuttatja megjegyzéseit Victor Ponta miniszterelnökhöz, az Európai Bizottsághoz, valamint a Velencei Bizottsághoz. Kató Béla szerint a kormány nem teljesítette azt az ígéretét, hogy a törvénytervezet kapcsán tárgyalnak az érintettekkel is, elvárták volna, hogy az egyházak vezetőivel történjen egy egyeztetés, hiszen, ha ez nem történik meg, újabb perek sokaságát fogja magával hozni a törvény. "Ha a vissaszolgáltatók a vagyon tulajdonosainak érdekeit nem veszik figyelembe, akkor itt béke nem lesz a következő időben" – mondta Kató, aki szerint bár a kormány azt ígérte, hogy a visszaszolgáltatást egyszerűbbé tenné, kaotikusabb lesz és zavarosabb, mint ahogy eddig volt.
A tervezet értelmében azok az egykori ingatlantulajdonosok, akiknek már nem lehet eredeti ingatlantulajdonukat visszaadni, a tulajdonuk értéke alapján kiszámított pontokat kapnak. A visszaigényelt ingatlan értékét a törvény hatályba lépésekor érvényben lévő közjegyzői árrács alapján számítják ki, az így kapott értéket alakítják át pontokká. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint ez a fajta kompenzációs rendszer igazságtalan, mert az ingatlan értékét
nem a piaci ár alapján határozzák meg.
A kártérítésre jogosultak licitációkon válthatják be a pontjaikat videókonferencia típusú árveréseken. "Ez eleve korrupciót fog generálni, az egykor, mondjuk Kolozsvár főterén álló épület helyett a Bărăganiban, vagy a Duna mellett egy kollektív istállót fognak árvezerni, oda kell menni, és értékesíteni kell a jegyeket. Ha az államnak tulajdonában van valami, adja el ő, és a befolyt összegből kártalanítsa a kártalanítandó tulajdonosokat. Bennünket ne kényszerítsen arra, hogy szaladjunk az országban szerteszét, és próbáljuk a nagyon értéktelen ingatlanokat megvásárolni."
A törvény 90 napot határoz meg az iratok benyújtására. A püspök szerint ez egy rejtett csapda, hiszen sokszor a hivatalos szervek, akiknek kötelességük lenne az okmányokat kiállítani, hátráltatják az iratcsomók összeállítását, gondot jelent ugyanakkor, hogy a telekkönyvi kivonatok is elvesztődtek több esetben.
A törvény 54. cikkelye alapján ugyanakkor a jelenlegi 5 év helyett 25 évre terjeszti ki azt az időszakot, amely alatt az egészségügyi, oktatási és kulturális intézményeknek otthont adó épületek rendeltetése nem változtatható meg. Ebben az időszakban a tulajdonos bérleti díjra jogosult, amellyel utólag kibocsátott kormányhatározat fog rendelkezni. A zsinat állásfoglalása szerint az, hogy 25 év múlva kerülhetnek az ingatlanok a tulajdonosok tényleges használatába, elfogadhatatlan, és kérik, hogy
a bérleti díjat is a mostani törvénytervezetben állapítsák meg.
A bizottságnak, amely majd a visszaszolgáltatásokat fogja kezelni, hatalmában lesz, hogy visszamenőleg is felülbírálja a korábban meghozott intézkedéseket, ez pedig bennünk kételyeket ébreszt, lásd a Mikó ügy, hiszen minden ingatlan visszaszolgáltatását meg lehet kérdőjelezni, és újra elbírálás alá helyezni, ami már az új törvénykezés alá esik. A kormány a saját érdekeit nézi, mondta Kató Béla, aki szerint mivel az iskolák, kulturális intézmények, egészségügyi intézmények nagy számban a történelmi magyar egyházak birtokában voltak, egy ilyen intézkedéssel mindezeket lenullázza, visszaveszi, és ezzel
hátrányos helyzetbe hozza a magyar közösséget a kormány.
Csűry István, a Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke szerint nem kárpótlás történik, a törvénytervezet inkább kárt okoz. Csűry szerint olyan elvek sérülnek, amelyek visszaléptető eredményeket hoznak. Akkor vagyunk igazi polgárok, ha biztonságban érezzük magunkat, mondta a püspök, aki szerint a polgárosodásnak lényeges része a tulajdonhoz való jog tisztelete. "Ez az a politika, amit az egyház nem fogadhat el. Aggódunk Romániáért, aggódunk azért a demokráciáért, amit megpróbáltunk építeni. Azt gondoltuk, hogy sikerült eredményeket elérni, de egy-egy ilyen törvénytervezet visszataszít bennünket.
Kató Béla szerint megalázó az, ahogyan idáig a visszaszolgálatás folyt, erre a legjobb példa a Kétágú templom mögötti sportpálya ügye. Az ötvenes években kényszerajándékozással elvették az egyháztól, az egyházközség jogi úton nem tudta visszaszerezni, most pedig őket kijátszva a templomtól 12 méterre építenek egy monstrumot, egy sportkomplexumot. Bukarestben a Szent József templom mellé építettek egy magas irodaházat, az egyházak akkor közösen tiltakoztak ez ellen, most elvárják a többi egyháztól, hogy ebben az ügyben is közösen tiltakozzanak. Ez olyannyira megalázó Kató Béla szerint, mint amikor valakinek a feleségét a szeme láttára gyalázzák meg, hiszen nem csak nem adják vissza a jogos tulajdonosoknak a telket, hanem
a történelmi műemlékeinket megcsúfolva beépítik a telket,
amit az egyház nem fogad el. Az Erdélyi Református Egyházkerület 835 visszaszolgáltatási igénylést nyújtott be, ebből körülbelül 300-at vettek kézbe. A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben körülbelül 320 igénylést nyújtottak be, ezek közül 200-at már elbíráltak, körülbelül 120 ingatlan sorsa még függőben van. A püspökök szerint túl sok a per, sok polgármester, miután adott településen visszaszolgáltatták az ingatlant, megtámadta a határozatot, így az egyházkerület a hívek perselypénzét fölösleges perekre kell költse. "Egy nap alatt vették el ezeket, erre bizonyítékok a dokumentumok, amelyek ezt igazolják, most úgy néz ki, hogy a kommunista rendszer bukása után 50 év sem elegendő arra, hogyvisszakapjuk" – mondta az EREK püspöke.
Újságírói kérdésre válaszolva Kató Béla azt is elmondta, hogy az épületekbe, amelyeket visszaigényelnek, továbbra is magyar gyerekek fognak iskolába járni, de amíg nem kapták vissza teljesen az épületeket, addig nem tudják ezeket felújítani, nem tudnak méltó körülményeket biztosítani, hogy a gyerekek 21. századi feltételek között tanulhassanak.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak