Csák László a regionális jelentésről: a szakértők a gombhoz varrják a kabátot
kérdezett: Kertész Melinda
2013. május 18. 08:54, utolsó frissítés: 2013. május 19. 11:18
A regionális közgazdász szerint a közigazgatási funkciók és a fejlesztési feladatkör összekapcsolása nemcsak erőltetett, de önmagában egy vicc.
A kormányzati megrendelésre készült, csütörtökön közzétett regionalizáció jelentés rövid idő alatt számos reakciót gerjesztett mind a politikai, mind a szakértői szférában. Többen azzal vádolták a kormányt, hogy a már meghozott politikai döntés alátámasztásául szolgál az előre meghatározott következtetéseket tartalmazó tanulmány. Liviu Dragnea fejlesztési tárcavezető bejelentése szerint a kormány a jelentés alapján szándékozik kivitelezni az erre az évre betervezett területi adminisztratív átszervezést és decentralizációt.
A CONREG elnevezésű bizottság jelentése társadalmi-gazdasági és demográfiai alapot szolgáltat a regionális átszervezéshez, a jelentés készítői nem változtatnának a 1998-ban kijelölt gazdasági fejlesztési régiókon, az egyetlen nagyobb változtatási javaslat a Déli Régiónak a Bukarest-Ilfov régióval történő egyesítése.
A jelentésben néhány logikai bukfencet is elkövettek a szerzők, ezekről Csák László regionális közgazdászt kérdeztük.
Ön meglehetősen kritikusan viszonyult a Conreg jelentéséhez a Facebookon. Általánosságában mi a gond a jelentéssel?
A jelentéssel két alapvető probléma van. Egyrészt úgy határozza meg a vizsgálat szempontjait, hogy eleve biztosra megy: a következtetés nem lehet más, mint a jelenlegi régiók megtartása és igazgatási feladatokkal való felruházása. Az egyébként igen tiszteletreméltó tudományos előéletű kutatók, akadémikusok, akiknek többsége valóban foglalkozott korábban is regionális vagy legalább területi kérdésekkel, így valójában a gombhoz varrják a kabátot, a gombot pedig a kormánytól kapták. Másrészt a regionalizáció vagy fejlesztéspolitikai kérdés, vagy igazgatási-irányítási kérdés, vagy a kettő egyszerre. A szerzők az utóbbira vállalkoznak, azonban sem a gazdasági, sem az irányítási kérdésekkel nem foglalkoznak. Ebben az értelemben a tanulmány akármilyen okos, a szerzők bármennyire szakértők a saját szakterületükön belül, összességében mégsem mondanak semmi relevánsat a témáról.
A korábban elkészült tanulmányok szerint van valamilyen erőssége, újszerűsége a jelentésnek vagy pozitív meglátása a szakértői csoportnak?
Igen! Nagy előrelépés, hogy őszintén szembenéz a dolgozat a forradalom utáni Románia kudarcával. Ezt többször is kimondják, tehát nem véletlenül maradt benne az egyébként iszonyatosan trehányul megszerkesztett szövegben. Azt, hogy a regionális különbségek nőttek és a szegénységet nem sikerült leküzdeni, jól beazonosítják, ugyanakkor ennek okait nem tárják fel, illetve csak nagyon érintőlegesen. De a belátás már önmagában pozitív eredmény.
Ugyanakkor gyönyörűen és szinte szó szerint megjelenik benne az 1989 előtti “sistematizare” célrendszere – és ez aggasztó, hiszen ezek szerint a regionalizáció egy olyan eszmekörben fogan meg, ami a mezőgazdaságot a szegénység okának látja, ami a fejlődést csak a nagyvárosban ismeri fel, ami folyamatosan a “grad de urbanizare”-ról beszél. Azaz kísértetiesen hasonló dolgok jelennek meg benne, mint az ötéves tervekben, vagy az elhíresült 1974. évi 58. törvényben.
A jelentés készítői kifejtik, hogy az 1998-ban kialakított fejlesztési régiók eleve nem tudták sikeresen leküzdeni egyrészt a megyék, másrészt a városi és vidéki lakókörnyezetek közötti egyenlőtlenségeket. Szerintük ennek az az oka, hogy a fejlesztési régiók nem rendelkeztek közigazgatási hatáskörrel. Ön mit gondol erről a feltételezésről?
Röviden? A közigazgatási hatáskörnek semmi köze a területek közti egyenlőtlenségekhez. Városi ranggal bír Kolozsvár, ugyanígy Balánbánya is, azaz javarészt azonosak a jogosítványaik, a közigazgatási funkcióik. Ugyanígy Temes és Vaslui egyaránt megye, azonos közigazgatási feladatokkal és lehetőségekkel. A közigazgatási funkciók és a fejlesztési feladatkör összekapcsolása nemcsak erőltetett, de önmagában egy vicc.
Ráadásul a hatékony fejlesztéspolitikához nem közigazgatás kell, hanem területi partnerségek: kormányzás és nem kormányzat (governance versus government) – ez minimális szakirodalmi ismeretekkel rendelkező személyeknek nem kérdés. Talán nem véletlen, hogy a tanulmány irodalomjegyzéke 30%-ban magukra a szerzőkre utal, a többi pedig - a Barca jelentés kivételével - nem jelentős szövegekre utal. Ezzel persze nem állítom, hogy egy hatékony regionális közigazgatás ne segítené a regionális fejlődést, de a kérdésfelvetés a tanulmányban megjelenő módon szimpla tárgyi tévedés.
Mi a garancia arra, hogy a régiósítással a város-vidék között a fejlettség szempontjából észlelhető különbség csökkenthető? (A tanulmány amúgy Kolozs megyét említi, ahol a vidéknek a várostól való leszakadása a legnagyobb mértékű országosan.)
Semmi. Ha eltekintünk attól, hogy az általuk is emlegetett fejlesztési pólusok, mint Bukarest, Kolozsvár, Temesvár vagy Brassó elszívó hatást fejtett ki a környező térségekre, sok esetben még saját megyéjükön belül is, akkor biztos, hogy tévúton járunk. Megint az a helyzet, hogy a problémát beazonosítják a szerzők, de nem kezelik, mivel megfelelő vizsgálati eszközöket nem alkalmaznak, s így csak véletlenül akadhatnának rá a működőképes megoldásokra. Megjegyzem, az eddigi folyamatok pontosan a városias és vidékies terek és általában a város és a vidék közti távolság növekedéséről szóltak, mind gazdasági, mind szociális értelemben. Ennek oka, egyebek mellett, hogy a jelenlegi regionális szerkezet nem képes, nem lehet alkalmas a kérdés megoldására – a szerzők szerint viszont azon az úton kell tovább haladni, amit 1998-ban kijelöltek, azaz előre a szakadék felé.
A jelentés készítői a vallási, kulturális szempontból heterogén környezetet a gazdasági fejlettség zálogaként emlegetik. A történelmi régiók viszont véleményük szerint túl heterogének, ezért nem lennének működőképesek. Hogyan fér meg ez a két állítás ugyanabban a jelentésben?
A történelmi régiók és a kulturális területek fogalmát a tanulmány egészen zavarosan használja, hol egymás szinonimájaként, ami nyilvánvaló hiba, hol pedig külön fogalomként. Ezért az ezzel kapcsolatos megállapítások nem tisztázottak, pontosabban a történelmi régiókat, beleértve a Bánságot és Moldvát egyaránt, amik mögött politikai és identitásbeli elfogadottság is van, összemossák a Sandu-féle kulturális területek témakörével, s így szépen ki is zárják ezt a lehetőséget. Az is tréfás, hogy a történelmi régiókkal hol az a bajuk, hogy túl nagyok, hol az, hogy túl kicsik, hol pedig az, hogy heterogének.
A jelentés egyik fontos javaslata a Bukarest-Ilfov fejlesztési régió beolvasztása a dél-havasalföldi régióba. A megfontolás emögött az, hogy az amúgy is Bukarest felé áramló munkaerő értéktermeléséből ne csupán Bukarest profitáljon, hanem a régióközpont foglalkozzon a dél-havasalföldi szegény falvak felzárkóztatásával is. Ön ezt jó megoldásnak látja?
A romániai szakértők többségével ellentétben én nem fetisizálom a NUTS irányelvet, amit egyébként a tanulmány is “normativ”-ként emleget, ennek ellenére a javasolt ötmilliós régió szerintem túl nagy. Ezen a ponton egyébként megjelenik a tanulmányban Bukarest demonizálása is: érdekes módon az egyébként egy kivétellel bukaresti szakértők itt észreveszik, hogy a pólus magához vonz mindent és elsivatagosítja környezetét. Ha megnéznék az adatokat, vagy kicsit szétnéznének az ország más vidékein is, akkor valószínűleg láthatnák, hogy ez az elszívó hatás érvényesül a pólusok körül. De ezzel a belátással nem mennének semmire, mert igen konzekvens módon javasolják Bukarest-Ilfov és Dél-Havasalföld régió összevonását.
Csak nem arról van szó, hogy 2012-re Bukarest-Ilfov vásárlóerő-paritáson számított GDP/fő értékben megelőzte Budapest régióját is, és ezért most azon szeretnének ügyeskedni, hogy mégis hozzáférjen a bőséges, de csak az EU27 átlag 75%-a alatti régiók számára biztosított fejlesztési forrásokhoz? Ez statisztikai maszatolás, Brüsszel aligha nyelné le. De egyébként a lehető legrosszabb megoldást jelentené Dél-Havasalföld régió szempontjából.
A jelentésben egyrészt a helyi szinten történő döntéshozatal fontosságát hangsúlyozzák, másrészt a régiósítással még távolabb vinnék a döntést a helyi szintektől - azzal együtt, hogy a megyei bontás megmarad, a régióközpont mégis fontos szerepet játszana. Mi ebben a megfontolásban a ráció?
Arra hivatkoznak, hogy a szubszidiaritás elve diktálja mindezt. A szubszidiaritás elve, amit itt EU-s mantraként hajtogatnak, mint EU-s elv nem vonatkozik a régiókra, mindössze bizonyos szakpolitikák végrehajtása esetében alkalmazzák: feladatköröket ad át az EU a tagállamoknak. Ha az elvet nem EU-s összefüggésben használjuk, akkor azt jelenti, hogy a közösségeket érintő döntéseket a lehető legalacsonyabb, de kompetens szinten kell meghozni.
Szubszidiaritást emlegetni ott, ahol a meglevő helyi szintek (megyék, városok, községek) fölött hoznak létre egy, a közösségektől távolabbi szintet, legalábbis furcsa. A katolikus egyházban, amelynek egyházjogából a szubszidiaritás fogalmát átvették, az elvet bevezető pápai enciklika szerint a szubszidiaritástól eltérni bűnnek számít. Vajon minek tekintsük a regionális fejlesztés összefüggésében, ha valaki redukálni szeretné a helyi szint szubszidiálását, éppen a szubszidiaritás elvére hivatkozva?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
