2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Amit szabad Bălăbănesti-nek, nem szabad a székelyeknek?

B. D. T. B. D. T. 2013. június 20. 15:39, utolsó frissítés: 2013. június 21. 11:47

Törvénytelenné vált Kovászna megye zászlója a brassói táblabíróság döntése szerint. A tanács önként nem vonja be a zászlót, azt pedig nem tudni, a karhatalom kiszáll-e, hogy leszedje.


Semmissé nyilvánította a Kovászna megye zászlajára vonatkozó megyei tanácsi határozat egyes pontjait a brassói táblabíróság, ez azt jelenti, öt év után a zászló használata törvénytelen – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.

A zászlón lévő címer 1928-ban, a királyi Romániában is Háromszék megye címere volt, amelyet 2007-ben fogadott el az akkori román kormány. A címert a bíróság nem semmisítette meg, csak a zászlót.

Ez a per csak az egyik azok közül, amelyeket Codrin Munteanu volt Kovászna megyei prefektus kezdeményezett tavaly a kormányváltás után. A volt prefektus több székelyföldi önkormányzat ellen 22 olyan közigazgatási eljárást indított, amivel magyar intézmények (pl. az Incze Lászlóról elnevezett kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum) elnevezésére, illetve szimbólumok használatára vonatkozó határozatokat támad.

Romániában ezek szerint két részre osztják a megyéket, a román és a székely többségű megyékre, és csak az előbbiekben alkalmazzák a romániai jogrendszert,



a székely megyékben nincs ugyanúgy joga a közösségnek

használnia saját szimbólumait – kommentálta a döntést Tamás Sándor. Magának a brassói táblabíróságnak a homlokzatán is ott díszeleg a román zászló mellett Brassó megye zászlója, ami szintén egy régi címert tartalmaz, de ugyanígy szabadon használhatja régi jelképét Arad, Temes, Ialomita vagy Konstanca megye is, vagy a városok közül Arad, Brassó, Bákó, Nagyvárad, Slobozia – sorolta a precedenseket a tanácselnök. Egy kis község, az 1460 óta hivatalosan létező, Galac megyei Bălăbăneşti is ragaszkodik régi zászlójához, ám a székely megyéktől ezt a jogot megtagadják – vonta le a következtetést.



Victor Ponta kormányfő a füleknek tetsző módon beszélt az RMDSZ-kongresszuson, s az új alkotmány tervezetébe bekerült, hogy a nemzeti kisebbségek használhatják nemzeti szimbólumaikat – hívta fel a figyelmet Tamás Sándor. (A miniszterelnök többek közt azt mondta Csíkszeredában, a székely zászló nagyon kedves neki, mióta megismerte a történetét, s véleménye szerint egy olyan zászlótörvényt kell kidolgozni, amely az összes helyi, közösségi és nemzeti érzékenységet figyelembe veszi, hiszen, mint mondta, a PSD és az RMDSZ történelmi vezetőitől egyaránt azt tanulta, csak akkor várhat el tiszteletet, ha a tiszteletet megadja – szerk.megj.)

A tanácselnök idézte a jelenleg érvényben lévő alkotmány 10. cikkelyét, amelyben az áll, a közigazgatási és helyi hatóságok saját szimbólumokat fogadhatnak el, amelyet joguk van használni.


Mi mindig betartottuk az alkotmányt és a törvényeket,

még ha nem is értettünk egyet a tartalmával – hívta fel a figyelmet. Tamás Sándor a megyében 62 egyházközségnek adta át a megyezászlót, az emberek használják, büszkék rá, ám a hatóságok „nem tisztelik a székelyeket”, nem tartják tiszteletben nemzeti érzéseiket. A brassói táblabíróság mostani döntésének az indoklását még nem ismerik, de a zászlót bevonni nem fogják, és nem hagyják annyiban a dolgot – szögezte le a tanácselnök.



Szerinte a következő lépés az, hogy megvárják a bíróság indoklását; azt nem tudni, a karhatalom kiszáll-e majd, hogy bevonja a törvénytelenné vált megyezászlót, vagy a templomokban „kitépi-e az emberek kezéből”. „Eltévesztették a címzettet, ha azt hiszik, lemondunk az identitásunkról”, fogalmazott; szerinte a háttérben az állhat, hogy „fáj a hatóságoknak”, hogy Székelyföldön egyre hangsúlyosabban foglalkoznak a nemzeti jelképek, kisebbségi jogok, az autonómia témájával.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, a kedvező alapfokú ítéletek után nem számítottak erre a döntésre, ám készek megvédeni a közösség érdekeit, a közösségi szimbólumok használatának jogát. Szerinte egyébként két ellentétes olvasata is lehet a táblabírósági döntésnek: az optimista szerint voltaképpen a bíróság kimondta,


Székelyföldnek speciális státusa van Romániában,

ahol másképpen alkalmazzák a hatályos törvényeket. A pesszimista olvasat szerint az igazságszolgáltatás magyarellenes, és provokálni akarják a székelyeket.

A polgármester szerint ne legyünk se optimisták, se pesszimisták, „mi székely katonák vagyunk”, akiknek identitásán adminisztratív döntésekkel nem lehet változtatni, nem létezhet olyan alkotmány, bármi is kerüljön bele, ami eléri azt, hogy ne szeressük ezt a földet – fogalmazott.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatnak a magyar kisebbséget sújtó diszkriminációt bemutató kiadványával a kezében a polgármester üzent azoknak, akik „attól tartanak, hogy ezzel a jelentéssel az Európa Tanácshoz fordulunk”: „megnyugtatta” őket, hogy nem ezt az icipici, szerény, vékony” dokumentumot, hanem százszor terjedelmesebb, komoly és konzisztens jelentést küldenek a tanácshoz.



Bejelentette, június 25-én lesz a sepsiszentgyörgyi városzászlóról szóló per tárgyalása ugyancsak Brassóban, és már előre készülnek egy, a Kovászna Megyei Tanács elleni ítélethez hasonló döntésre: civil szervezeteket is bevonnak a perbe, így ha veszítenek, továbbvihetik az ügyet Strasbourgba, és meg is teszik, ha szükséges.

A két RMDSZ-es politikus leszögezte, a hatóságoknak fel kell készülniük: a romániai magyar kisebbség annyira fogja tisztelni a román államot, amennyire az állam is tiszteli a magyarokat.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS