Védhatalmi státusz: a magyar kormány inkább hallgat
Kertész Melinda
2013. augusztus 20. 18:03, utolsó frissítés: 21:31
A kormányszóvivő, akitől hivatalos álláspontot kértünk, azt javasolta, bátran forduljunk Tőkéshez. Így inkább Toró T. Tibort kérdeztük pártja védnökének javaslatáról.
Nem óhajtja a magyar kormány kommentálni azt a Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke által felvetett javaslatot, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státuszt Erdély felett ugyanúgy, ahogy Ausztria teszi ezt Dél-Tirol esetében.
Tőkés László nyilatkozata a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárórendezvényén hangzott el. A kijelentésre a Tőkéssel egy asztalnál ülő magyar miniszterelnök
sem akkor, sem később nem reagált.
A Magyarország számára kényes felvetés Romániában nemhogy megválaszolatlanul maradt volna, hanem óriási port kavart: Traian Băsescu államfő azt kérdőjelezte meg, hogy Tőkés egyáltalán megérdemli-e román állampolgárságát, majd román civil szervezetek az EP-képviselő Románia Csillaga állami kitüntetésének visszavonását követelték. Hozzuk Crin Antonescu PNL-elnök is csatlakozott, végül Victor Ponta miniszterelnök úgy nyilatkozott, hajlandó ellenjegyezni és ezáltal érvényesíteni a kitüntetés visszavonására vonatkozó államelnöki rendeletet.
Havasi Bertalannál, a magyar kormány szóvivőjénél arról érdeklődtünk, hogyan fogadta a kabinet, illetve Orbán Viktor miniszterelnök Tőkés felkérését, illetve hogyan kommentálja ezt az ötletet. A kormányszóvivő megkeresésünkre csupán annyit válaszolt, kérdéseinkkel
"bátran forduljunk Tőkés László úrhoz".
Mivel a kormányszóvivő aligha gondolhatott arra, hogy Tőkés László fogja a magyar kormány hivatalos álláspontját tolmácsolni egy saját maga által felvetett javaslat kapcsán, inkább Toró T. Tibort, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökét kérdeztük, mit gondol a pártja védnöke által előterjesztett ötletről. Toró műbotrányként értékelte a Tőkés kijelentései kapcsán keletkező feszültséget.
"A műbotrányt és diplomáciai bonyodalmakat a védhatalmi státus felvetése okozta, amelynek román fordítása (protectorat) kétségtelenül nem mentes a negatív felhangoktól, de azért tisztázzuk: botrányos utóéletének elsősorban nem filológiai okai vannak" - vélekedett az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, aki szerint a román politikum nagy lelkesedéssel, kampányokokból értette félre Tőkés kijelentéseit, mert a jövő évi elnökválasztásra készül.
Toró egy történelmi gyorstalpaló keretében a védhatalmi státusz gyakorlására vonatkozó példával ábrázolta lapunknak, nem is annyira vállalhatatlan Tőkés javaslata, mint ahogy azt a román politikusok sugallják.
"1946-ban Gruber osztrák és de Gasperi olasz miniszterelnökök által jegyzett megállapodás rögzíti Dél-Tirol etnikai jellegű területi autonómiájának keretét. Ugyanebben a megállapodásban kapott helyet az osztrák állam védhatalmi státuszának elismerése az olaszok által, cserében Ausztria vállalta, nem firtatja a párizsi békeszerződésben ismételten megerősített határok jogosságát. (...) Ausztria pedig felelősen élt ezzel a joggal, hiszen amikor akadozott a megállapodás gyakorlatba ültetése, nem habozott az ENSZ-hez fordulni segítségért. Miért ördögtől való tehát egy sikeres kisebbségvédelmi gyakorlat átvételének felvetése az erdélyi magyarság esetében?"
Toró feleleveníti, Magyarország alkotmányában rögzítette mindenkori kormányai számára a Magyarország határain kívül élő magyarság iránt viselt felelősség kötelezettségét, illetve azt, hogy támogatja autonómia-törekvéseiket. Ilyen szempontból Toró szerint Magyarország számára
"nem opcionális, hanem kötelező érvényű
a leghatékonyabb nemzetpolitikai eszközök kiválasztása és használata", a védhatalmi szerep felvállalása pedig Toró szerint kétségkívül egy ilyen eszköz, amely legalábbis Dél-Tirol esetében működött.
Az EMNP elnöke ugyanakkor hangsúlyozza, a védhatalmi szerepet a nemzetközi jog szerint nem lehet egyoldalúan gyakorolni, ezt Dél-Tirol esetében is egy kétoldalú – és a nagyhatalmak által tudomásul vett – megállapodás tette lehetővé.
"Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet a kérdést a magyar-román stratégiai partnerség keretében napirendre tűzni és ugyanúgy, mint történt ez a háborút követő években Ausztria és Olaszország kapcsolatában, a kérdést először kétoldalúvá tenni, majd „nemzetköziesíteni”. Minden csak azon múlik, sikerül-e meggyőzni a román politikumot és mellette a globális rendszerek működtetésében, tehát elsősorban a stabilitásban érdekelt nemzetközi intézményeket, hogy „olcsóbb” létrehozni és működtetni Erdélyben a kisebbségi autonómiák integrált rendszerét (a területi és a személyi elvű/kulturális autonómiák intézményeit), mint folyamatosan konfliktust menedzselni. Ma Európában és szerte a világban a kulcsszavak: stabilitás és biztonság" - válaszolta megkeresésünkre Toró.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak