Egész országot átfogó helyi népszavazások elindulását reméli az RMDSZ
Főcze János 2013. augusztus 21. 10:29, utolsó frissítés: 10:29Az RMDSZ által kezdeményezett, régiósítással kapcsolatos helyi népszavazások példája a román közösségekben is hasonló folyamatokat indíthat el – véli Kovács Péter. Egy székely és egy partiumi régióról népszavaztatnának.
Az RMDSZ jogászai folyamatosan dolgoznak azon, hogy megfogalmazzák azokat a kérdéseket, amelyekre a közigazgatási régiók létrehozásáról esedékes helyi népszavazásokon választ várnak a lakosságtól. Ezek lehetnek akár eltérőek is helyi szinten, és Igen/Nem válaszlehetőségeket kap a szavazó - mondta el a Transindexnek Kovács Péter RMDSZ-főtitkár.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a múlt héten jelentette be, hogy hat megyében helyi referendumok szervezését kezdeményezi az RMDSZ a közigazgatási régiók kialakítása kapcsán.
A fő kérdés az, hogy a szavazók egyetértenek-e azzal, hogy Hargita, Kovászna és Maros, illetve Bihar, Szatmár és Szilágy megyék alkossanak egy-egy önálló régiót. Az RMDSZ régiósítási elképzelésének megvalósulásával létrejönne egy székely és egy partiumi régió, amely garantálná azt, hogy a magyar közösségek fölött ne hozhassanak döntéseket – mondta el a főtitkár.
A hat megyében körülbelül 180 polgármestere van az RMDSZ-nek, de nem csak ezeken a településeken kezdeményezünk népszavazást – válaszolt kérdésünkre Kovács, példaként Nagyváradot hozva fel, ahol ugyan még alpolgármestere sincs jelenleg a szövetségnek, ennek ellenére gazdasági érvek mentén meggyőzhető lehet a többség a javasolt régió hasznosságáról.
A helyi népszavazások kiírását több mozzanat előzi meg a főtitkár által elmondottak alapján. Egy aláírásgyűjtési akció indul, amely egyben népszerűsítést is céloz. Ajtóról ajtóra mennek, köztereken és rendezvényeken felállított sátrak révén igyekeznek majd elmagyarázni az RMDSZ aktivistái a szavazás tétjét és érveit. Ezen kívül szórólapokkal is népszerűsítenék a népszavazást.
Bár a helyi referendum kiírásához nem feltétlenül szükséges az aláírásgyűjtés, ezeket az önkormányzat egyszerű többségének támogatásával is ki lehet írni, az RMDSZ a legtöbb településen élni kíván az aláírásgyűjtés, mint népszerűsítési lehetőség módszerével, akkor is, ha többségben van a helyi tanácsban – erősítette meg Kovács.
A referendumjavaslat helyi tanácsokhoz való benyújtásához a választási listákon szereplők öt százalékának támogatása szükséges. Kovács Péter úgy gondolja, hogy messze túl fogják teljesíteni az öt százalékos minimális aláírásszámot. Az összegyűlt aláírásokat majd a helyi RMDSZ elnöke nyújtja be magánszemélyként a tanácshoz. A referendum kiírásáról a tanács hoz határozatot, amely leszögezi a helyi népszavazás időpontját, és megfogalmazza a kérdést vagy kérdéseket, amelyre a lakosság válaszol.
A helyi népszavazást az ezt szabályozó 2000-es törvény alapján tömegtájékoztatási eszközökkel kell ismertetni a lakossággal legkésőbb húsz nappal a referendum napja dátuma előtt. A törvény továbbá úgy rendelkezik, hogy az érvényesség érdekében a választási listákon szereplők fele plusz egy szavazóra van szükség. A népszavazást a kiíró tanács büdzséjéből finanszírozzák és csakis vasárnapi napra tűzhetik ki.
A népszavazás azon bukhat el, ha a tanács nem szavazza meg, vagy ha a prefektus megtámadja a tanács határozatát. Ez esetben a helyi népszavazást felfüggesztik, és egy per következik. Az RMDSZ jogászainak munkája azonban arra is irányul, hogy a feltett kérdések és a népszavazás szervezési módja ne legyen megtámadható – mondta el Kovács.
Az RMDSZ a magyar embereket tartja partnereinek ebben az akciójában – jelentette ki Kovács Péter. Azonban amellett, hogy az etnikai szempontot is fontosnak tartják, a legnagyobb hangsúlyt a gazdasági érvek kapják. Így az RMDSZ azt is reméli, hogy akciója hasonló kezdeményezéseket indít el az ország más részein is, és a gazdasági érvek mentén nem csak a magyar közösségek akarnak majd önmaguk sorsáról dönteni.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak