Decentralizáció: a folyamat, a tét, az érvek és ellenérvek
szerk. 2013. november 19. 16:00, utolsó frissítés: 2013. november 20. 10:18Ma vállalt felelősséget a kormány a decentralizációért, és ezzel egyszerre hozza közelebb a döntéseket a lakossághoz, illetve ad több hatalmat a kiskirályok kezébe.
A regionalizációs folyamat stagnál, az alkotmánymódosítás egy távoli álom (vagy rémálom), Verespatakot meg ide-oda tologatják: úgy tűnik, a decentralizáció lesz az USL-kormány egyetlen igazán jelentős idei megvalósítása, ha az alkotmánybíróság ezt is el nem meszeli. Mert az már most biztosra vehető, hogy véleményezniük kell.
Kedd délután az előre bejelentett papírforma szerint a kormány felelősségvállalással elfogadta a decentralizációs törvényt. A múlt héten elfogadott törvénytervezethez 2040 módosító javaslat érkezett, ezekből 568-at el is fogadtak. Az egyetlen olyan javaslat, amely magát a törvénytervezetet módosította, az RMDSZ-től érkezett: az állami köztulajdonból az önkormányzatok tulajdonába átkerülő ingatlanok telekkönyvezésére vonatkozó módosítás, amelyet a törvénytervezet eredeti szövege nem szabályozott kellőképpen.
Aki még mindig nem tudja, miről van szó, az kezdje el itt az olvasást: Decentralizáció, érthetően
A kormány úgy döntött, felelősséget vállal a decentralizációért, egy hete elfogadta a tervezetet. Az eddigi politikai döntések:
Liviu Dragnea a kormány eddigi legkomolyabb lépésére készül
Ponta szerint mégis pénzforrásokkal decentralizálnak
Ponta: felelősségvállalással fogadja el a kormány a decentralizációs törvényt
Elfogadta a kormány a decentralizációs törvénytervezetet
Megtámadja az alkotmánybíróságon a decentralizációs törvényt a PDL
Támogatja az RMDSZ a kormány decentralizációs törvénytervezetét
Amit NEM decentralizálnak
Bár első körben úgy tűnt, a rendőrésg is a decentralizált intézmények közt lesz, erről hamar letettek. Nehogy már a magyarok döntsenek a rendőrség és csendőrség létszámáról és vezetőinek személyéről a székelyföldi megyékben…
A SMURD-ba olvasztják a mentőszolgálatot, decentralizálás helyett
Ponta: a közlekedési rendőrség és a tanfelügyelőségek központosítva maradnak
Amit IGENIS decentralizálnak
Decentralizáció: döntött az USL az intézmények listájáról
Ki nyer a legtöbbet a decentralizációval?
A javaslatok
A kormány hétfőig várta a módosító javaslatokat. 2040 érkezett, ezekből 568-at el is fogadtak, ezeknek 93%-a az USL-től érkezett.
Cseke Attila: a decentralizációs törvénytervezetbe korrekt finanszírozási megoldásokat is bele kell foglalni
A decentralizációról egyeztettek Dragneával az RMDSZ frakciói
Borboly: jöhet a decentralizáció, de rendeljenek mellé forrásokat is
Módosító javaslatokat nyújt be az RMDSZ a decentralizációs törvénytervezethez
Decentralizáció: az RMDSZ a sepsibesenyői tábor és a csíki jégpálya átadását kéri
A kifogások
Bár a decentralizáció közelebb hozza az emberekhez a döntéseket, de azért nem minden fenékig tejföl, a kiskirályok büdzséjének és hatalmának növelése nem egyértelműen üdvözlendő. Gondoljunk csak bele, milyen lesz, ha a Fehér megyei tanácselnöknek alárendelt környezetvédelmi hatóságnak kell döntenie Verespatakról.
Közpolitikai Intézet: az ország modernizációját hátráltatja a decentralizációs törvénytervezet
Borbély: politikai hiúságból nem fogadta el a szenátus az RMDSZ decentralizációs tervezetét
A további forráselvonás ellen tiltakoznak Pontának írt levelükben a filmesek
Kiskirályok döntenek: erről szól majd a decentralizáció?
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak