2026. november 7. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Alapfokon pert nyertünk a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ellen

szerk. 2014. március 17. 10:35, utolsó frissítés: 10:38

A döntés értelmében a KIM-nek nyilvánosságra kell hoznia, mennyi támogatást adott az EMNT Egyesületnek. Tudni fogjuk, mennyibe került az erdélyi Demokrácia Központ-hálózat.


Mennyi költségvetési támogatást kapott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Egyesület? Ezt kérdeztük meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól tavaly áprilisban.

A KIM akkor elutasította adatigénylésünket. Mi jogorvoslatért fordultunk, a Fővárosi Törvényszék pedig nekünk adott igazat. Az ítélet szerint az adatigénylés megtagadásának jogszerűségét az alperes nem tudta igazolni, így az általunk kért információt ki kell adni.


Miért fontos az EMNT Egyesületnek folyósított támogatás?

Az adatigénylés része annak a projektünknek, mely a Tőkés Lászlóhoz köthető politikai és civil szervezetek finanszírozását hivatott feltárni. Tőkés László az EMNT Egyesület elnöke.



Korábban már kiderítettük, hogy kampányidőszakban, 2012-2013-ban a magyar állam tulajdonában álló nagyvállalatok (Szerencsejáték Zrt., Magyar Fejlesztési Bank Zrt., kisebb mértékben a Magyar Villamos Művek Zrt.) illetve a Bethlen Gábor Alap mintegy 300 millió forinttal (1 millió euró) támogatott egy sor frissen bejegyzett, tevékenységgel alig rendelkező civil szervezetet, melyek az EMNT, illetve az EMNP politikusaihoz voltak köthetőek.


Az EMNT Egyesület nagy összegű támogatást kaphatott

Már akkor is sejteni lehetett, hogy ez csak egy része azon pénzeknek, melyek a Tőkés László körül csoportosuló szervezeteket voltak hivatottak helyzetbe hozni.

Minden okunk megvan arra, hogy feltételezzük: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vagyonkezelője, az önálló jogi személyiséggel rendelkező EMNT Egyesületet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nagy összegű támogatásban részesítette az utóbbi években.


Az EMNT és a Demokrácia Központ-projekt

Ha másért nem, hát azért, mert Erdélyben az EMNT a KIM, illetve a Külügyminisztérium partnere a könnyített honosítás végrehajtásában. Az EMNT ennek érdekében hozta létre a Demokrácia Központ-hálózatot, mely a magyar állampolgárságot kérelmezők tájékoztatásában és a honosítás igényléséhez szükséges iratcsomó összeállításában segédkezik. Kérdés, hogy a 26 erdélyi településen működő Demokrácia Központ-hálózat mennyi pénzből működik.

Ez azért is érdekes, mert amikor 2010 novemberében az EMNT aláírta a könnyített honosítás végrehajtásáról szóló szerződést, sokan azzal vádolták a szervezetet, hogy a Demokrácia Központ irodahálózatot gyakorlatilag helyi EMNP-pártközpontokként használják majd.


EMNT, EMNP, Demokrácia Központok: sok átfedés

Ez a feltételezés nem teljesen alaptalan: az EMNT és EMNP, illetve a Demokrácia Központok székhelyei és alkalmazottai között számtalan átfedés tapasztalható. Mint azt tavaly áprilisban megírtuk, a Demokrácia Központok biztosítottak megélhetést számos EMNT- és EMNP-politikusnak.

Mi több, az irodahálózat címeit böngészve nyilvánvaló, hogy azok az EMNT területi szervezeteinek irodáiban működnek, vagy fordítva: az EMNT területi szervezeteit „fogadták be” a Demokrácia Központok.



Mennyi lehet a Demokrácia Központok költségvetése?

Csak találgatni lehet, hogy mennyi az irodahálózat működtetésének költsége. Az EMNT vezetői, bár elismerik hogy a hálózatot magyar költségvetési pénzből működtetik, összegeket nem árultak el.

Egyedüli fogódzó egy Evenimentul Zilei-anyag, mely a román állami szervek ellenőrzése során készült, kiszivárgott dokumentumra hivatkozik.

Eszerint az EMNT Egyesület bankszámláira a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kereteiben működő Irányító Szervezet 2010-ben és 2011-ben összesen 490 ezer eurót utalt a Demokrácia Központok működtetésére.


Igénylésünk elutasítva

Noha nyilvánvaló, hogy a költségvetésből támogatásra fordított összegek és azok célja közérdekű adat, a KIM mégis megtagadta erre vonatkozó adatigénylésünket egy 2007-es törvényre hivatkozva.

Indoklásukban a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 1. paragrafusának 3. bekezdésére hivatkoznak, miszerint:

„E törvény hatálya nem terjed ki a külön jogszabályok által szabályozott azon támogatások elbírálására, folyósítására és nyilvántartására, amelyeket az államháztartás valamely alrendszeréből határon túli magyar szervezetek vagy személyek számára nyújtanak.”


Rosszul értették a törvényt?

Érvelésünk – mely egyezett a bíróság ítéletével is – szerint azonban a hivatkozott törvény nemhogy szűkítené, de éppenséggel bővíti a nyilvános adatok körét; de azt is kimondja, hogy a törvény hatálya nem terjed ki a határon túli szervezeteknek vagy személyeknek nyújtott támogatásra; ergo arra az Infotv. rendelkezéseit, mint általános szabályt kell alkalmazni.

Az ítélet indoklása szerint „az alperes egy olyan jogszabályra alapítva tagadta meg a határon túli magyar szervezet számára nyújtott támogatásra vonatkozó adatigénylést, mely kifejezetten arról rendelkezik, hogy hatálya nem terjed ki a határon túli magyar szervezetek számára nyújtott támogatásokra”, tehát „a hivatkozott jogszabály alapján az adatigénylés megtagadására nincsen lehetőség.”

Éppen ezért „a bíróság a 2010 május 29. (az EMNT Egyesület bejegyzésének időpontja – szerk. megj.) és 2013 április 24. közötti időszak vonatkozásában elrendelte éves bontásban a felperesi adatigénylésben szereplő adatok kiadását, amelyből a felperes megtudhatja, hogy az alperes közpénzből mennyi támogatást nyújtott az EMNT Egyesületnek”.

Számítunk arra, hogy a nem jogerős ítéletet a KIM megfellebbezi.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS